Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)
Az 1894. évi és az 1907. évi távlati fejlesztési tervek — és végrehajtásuk - Összefoglalás. Az eredmények és azok értékelése
miatt, hosszú hónapokig (általában fél évig, sőt szélső esetekben másfél évig !) is eltartott, és ezzel a veszélyeztetett területeken a lakosság jelentős részének munkaerejét és munkaidejét gyakran az év tetemes (és a termelés szempontjából legfontosabb!) részében lekötötte — a szabályozás óta egy-egy rendkívüli, vagyis az egymásra torlódó árhullámok miatt hosszabban elhúzódó árvíz is általában legfeljebb néhány hétig tart.* A Vásárhelyi által elsődleges feladatnak tekintett mederszabályozás — illetve az átvágások — esést-növelő, vízjárást-élénkítő hatása nélkül a Tiszavölgy ármentesítése és töltéseinek védelme megoldhatatlan lett volna — és az lenne ma is. A végzett munkálatok elősegítették a folyó medrének (mintegy 1,5—2 mm-es) beágyazódását — különösen a lazább talajú felső szakaszokon — ez pedig jelentősen ellensúlyozta a hevesebbé váló vízjárás árvízszint-emelő hatását. Kétségtelen azonban az is, hogy a szabályozás e kedvező hatása az alsóbb szakaszokon, az ismert természeti adottságok (kötött talaj, csökkenő esés, a „szegedi szorulat" stb.) és a történeti okok (mesterséges szorulótok, szabálytalan, változó szélességű hullámtér stb.) miatt később sem, sőt mindmáig nem érvényesülhetett kellőképpen. (Ezért irányította Kvassay a Vízrajzi Osztály figyelmét már a századfordulón az alsó-tiszai mederfejlődés kérdéseinek tanulmányozására, és ezért figyelmeztetett még 1919-ben — közvetlenül a halála előtt is — a veszélyeztetett szegedi szakasz problémáira: a lefolyási viszonyok javításának és a meder további fejlesztésének szükségességére.) Tény, hogy a Tisza árvizeinek szintje a szabályozás kezdete óta — és küiönösen az alsó szakaszon — fokozatosan emelkedett, vagyis az árvízveszély is növekedett, a védműveket pedig az emelkedő árvízszintnek megfelelően kellett erősíteni és magasítani. Ez azonban nem tekinthető a Tisza-szabályozás rendszerbeli fogyatékosságának, vagy hibájának: ez csupán az ármentesítés5el nyert mezőgazdasági területek „ára" volt. Az árvízszint ugyanis a kezdeti hibáktól, a mulasztásoktól és az egyensúly állapot átmeneti megzavarásától függetlenül is törvényszerűen és szükségszerűen emelkedett — párhuzamosan az ármentesítés előrehaladásával, vagyis a mentesített terület növekedésével és az árvizek tárolását biztosító, az árhullámok hevességét és magasságát mérséklő ősi árterületek, majd nyílt-árterek és a hullámtér csökkenésével. * Az 1970. évi nagy Tisza-völgyi árvízben elsősorban éppen az volt a rendkívüli, hogy kereken 100 napig tartott. — Az a helyzet állt elő, melyet — figyelmeztetve bekövetkezésének [ehetőségeire — a legtömörebben talán Iványi Bertalan jellemzett: ,,EI érték azt (t. i. a szabályozással), hogy ai árvizek első árhullámai tételesükkel nem találkoznak . . . Azt azonban nem lehetett megakadályozni, hogy a két folyó (a Körös és a Maros) meg ne töltse gyorsabban lefutó árvizeivel az Alsó-Tisza medrét és azt sem, hogy a mellékfolyók későbbi árhullámai ne találkozzanak a Tisza korábbi árhullámaival. Mivel pedig a nagy tiszai árvizek hoszszabb csapadékos és hóolvadásos időszakok következményei, amelyekben a vízgyűjtőkről több árhullám indul el, és a középső és alsó szakasz árvizei ezek egyesüléséből támadnak, a meteorológiai jelenségek felidézhetik az árhullámok kedvezőtlen találkozását most, a szabályozások után is." Találóan állapította meg, hogy ez jelenti a szabályozás legfőbb — bár elsősorban a ,,tet mészetalkotta helyzetből" adódó — korlátait. (84. sz. i. m. 95. p.)
