Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)

A Tisza-szabályozási és a társulati törvények - Az Ordódy-féle előterjesztés és az átmeneti korszak munkálatai (1880—1891)

lehet arról még nem is beszélt, hogy a beépített földtömeg mennyiségének további növelése egyre nagyobb akadályává lesz a töltésvonaiozás későbbi helyesbítésének . . .) Az állásfoglalás magyarázata (mint azt a Károlyi-féle emlékirat tárgyalásánál láttuk) lényegében a kormány és a Tiszavölgyi Társulat érdekellentéteire vezethető vissza: mivel az adott körülmények között az átvágások szükséges fejlesztése is túllépte a korábbi évek költségvetési kereteit — a kormány az állami közreműködéssel végrehajtandó töltésáthelyezés helyett, a teljes egészében a társulatokat terhelő töltéserősítést igyekezett a megoldás egyetlen lehetséges módjaként feltüntetni. (83. p.) így történt azután, hogy az újszegedi töltésbellebbezésen és hullámtérrendezésen kívül, ahol a legnagyobb tételt egyébként az állandó közúti Tisza-híd építése jelentette (az 1880:XXXIX. tc. alapján) a kormány hosszú ideig nem vállalt semmit a töltések rendezéséből és csak később, az 1884:XIV. tc. (az ún. Tiszai törvény) alapján került sor folyamatosan néhány Szeged alatti szorulat megszüntetésére.

35 Mindenesetre jellemző, hogy a tiszai törvények hosszú sorával a kormánynak nemcsak a közvéleményt sikerült megtévesztenie. Még a történetírás sem vette eddig észre, hogy — a Tisza-szabályozás továbbfejlesztésére vonatkozó, annyira várt és sürgetett általános és részletes munkaterv előterjesztése és törvénykezési jóváhagyása helyett — csupán egy egészen rövid, alig 1800 m-es mederszakasz és hullámtér rendezésére hoztak törvényt, és azt is csak másfél évvel a szegedi katasztrófa után. (1880: XXXIX. tc. jún. 15.) A Tisza-szabályozás fejlesztésének műszaki programjával a törvényhozás — sem a töltések, sem az átvágások fejlesztésével kapcsolatban — hosszú ideig nem is foglalkozott. Ilyen részletes tervet csak a Földmívelésügyi Minisztérium keretében Kvassay Jenő vezetésével újjászervezett vízügyi szolgálat dolgozott ki 1891-ben, amit azután — hosszas előkészítés és viták után — 1894-ben emeltek végre törvényerőre. (1894:111. tc.) Az 1880-as átmeneti évtized munkáját is ebből a munkatervből ismerhetjük meg.

36 Kiderül ebből, hogy a kötelező töltésméretek előírására a kormány csak az 1888. évi árvíz — a szabályozás kezdete óta a század legnagyobb Tiszaárvize — után gondolt. Ezek az előírások újból jelentős mértékben növelték a korábban csak ajánlott töltésméreteket: a töltéskorona magasságát Szolnok felett az új maximumhoz viszonyított 1 m-es, Szolnok alatt 1,5 m-es biztonsági szint tekintetbevételével, a koronaszélességet 4—6 m-ben, a rézsűt víz felől 1:3 és 1:4, a mentett oldalon pedig 1 :2 lejtővel állapították meg, de annak 4—6 m-es padkával való megerősítését is szükségesnek tartották. A szegedi Tisza-meder szelvényének bővítésére — a várbástya lebontására, az újszegedi magaspart leásására és a töltés bellebbezésére, a rakpartok rendezésére — a város újjáépítésével egyidőben sor került a már hivatkozott 1880:XXXIX. tc. alapján. A város alatti töltésszorulatok eltávolítására és az egységesen 800 m-es (kivételes esetekben is legalább 380 m-es) szélességű hullámtér kialakítására vonatkozó javaslatokat azonban egyszerűen elejtették, illetve elnapolták. Itt a legveszélyesebb szorulótokat (Magyarkanizsa, Csóka, Pádé stb. is), mint