Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)
A Tisza-szabályozási és a társulati törvények
A törvény biztosította a Társulat Központi Bizottságának megfelelő hatáskörét az egyes társulatokkal szemben és kibővítette az állam intézkedési körét is: jogot adva számára a társulati határok közérdekű módosítására, vagy a társulatok összevonására, esetleg új társulatok szervezésére. (E törvény alapján jött létre pl. három érdekeltség összevonásával a Középtiszai Ármentesítő Társulat.) E törvény az 1881 :UI. tc. tapasztalatainak általánosítása voit, amely az 1881. évi árvíz hatására külön intézkedett a Körös—Tisza—Maros szögében működő 15 érdekeltség (társulat, község vagy magánöblözet) társulattá szervezéséről és védműveinek egységes kiépítéséről. A munkaiatok céljaira, melyeket 1831—1882-ben kiküldött kormánybiztos irányításával hajtottak végre, a közmunka és közlekedésügyi minisztérium 2 millió forintot folyósított. A felhasznált összeget az érdekeltségekre, mint törlesztéses kölcsönt vetették ki. Az elkészült védműveket az autonómiáját elnyert és megalakult társulat 1885-ben vette át. 29 Az 1879 után is ismétlődő árvizek nyilvánvalóvá tették, hogy az ármentesítés munkája még távolról sincs befejezve, s hogy a társulatoknak a már korábban elértnek vélt biztonsági szint megteremtéséért még további és újabb áldozatokat kell hozniok. Méltányos volt tehát, hogy a kormány a vízímunkálatokkal hasznosíthatóvá tett mezőgazdasági területek számára az 1868:XXV. tc.-ben biztosított ideiglenes (15 éves) adómentesség határidejét meghosszabbítsa, másrészt pedig, hogy a fejlődő gazdasági élet realitásával számolva, a védművek és egyéb vízi építmények fenntartási költségeit rendes gazdálkodási (üzemelési) költséggé nyilvánítsa. Vagyis az ármentesítésbe fektetett tőke és fenntartási költség ún. „kataszteri likvidációját" végrehajtsa, tehát az ármentesített területek adójának emelését hatálytalanítsa és ennek alapján az ármentesítő társulatokat adóvisszatérítésben részesítse. (1881 :XLII. tc.) Ugyanakkor a gyakorlat megmutatta azt is, hogy egyes kedvezőtlen helyzetű társulatokra aránytalanul nagy költségek hárulnak. Méltányosnak látszott tehát, hogy a kormány, egy bizonyos határon túl, a terheket magára vállalja. Az ún. „maximális megterheltetésnek" ezt az elvét az 1884:XIV. tc. (a Tiszai törvény) 23. §-a mondta ki. A társulatok anyagi és jogi helyzetét illetően egyaránt nagyjelentőségű volt a műszaki ártérfejlesztés rendezése, melynek elveit — ugyancsak az 1881 :l_ 11. tc. tapasztalatai alapján — szintén az. 1884:XIV. és az 1885:XXIII. tc. (a tiszai és a „vízjogi törvény") fogalmazta meg. Ugyanezek a törvények intézkedtek az ártérfejlesztés alapján történő osztályozás és hozzájárulási arány megállapítása ügyében is. Mindezek az intézkedések: a tiszai kölcsön, az adóvisszatérítés elrendelése, a megterheltetési határ megállapítása, vciamint a hozzájárulási arányok szabályozása — hosszabb időre rendezték a társulatok anyagi helyzetét és képessé tették őket a további áldozatok viselésére. (Hogy itt milyen jelentős összegekről volt szó, azt a kataszteri bizottságok által — az ismertetett törvény alapján — végzett likvidáció adatai mutatják. A Tisza-szabályozás eredménye 1880-ig 1 876 755 kat. hold (964 912 ha) mentesített terület volt. E terület kataszteri tiszta jövedelmét 5 742 584 frt-ban állapították meg. A befektetett összeg 18 467 870 frt volt,
