Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)

Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye az önkényuralom idején (1850—1867) - Építési vállalkozók és kubikos bérmunkások a Tisza szabályozásánál - Az építési vállalkozók

általában ipari és kereskedelmi — tevékenységi területeken keressen újabb és újabb befektetési lehetőségeket. A Tisza-szabályozási és általában a folyószabályozási munkálatokat ugyanis csak konjunkturális lehetőségnek, alkalmi munka- (vagy inkább: vadász-) területnek tekintették. Itt szerzett tőkéjüket ezért nem vízépítőipari beruházásokra: gépek, felszerelések vásárlására, a munka műszaki színvonalának, hatékonyságának emelésére fordították, hanem tartósabb lehetőségeket kínáló, biztosabbnak tekintett vállalkozási területekre menekítették át. Ennek ellenére a kor nagy folyószabályozási munkálatainak végrehajtása az 1860—1870-es évek folyamán végül is szinte teljesen e vállalkozók kezébe került. A munkálatok nem kielégítő haladásáért, és főleg a kivitelezés során elkövetett hibákért és mulasztásokért (a gyakori töltésszakadásokért, zsilipek bedőléséért stb.) tehát — mint látni fogjuk — a műszaki felügyeleti funkcióit nem teljesítő idegen és korrupt bürokrácia mellett, elsősorban őket terheli a felelősség. írásainak tanúsága szerint, a feudális jellegű közmunka helyett, Széchenyi maga is bérmunkával, sőt teljesítménybérezéssel kívánta érdekeltté tenni a szabályozás előrehaladásában a földmunkásokat. A Bach-korszakban kialakult vállalkozói rendszer azonban nagyon messze állhatott az általa elképzelt fejlődéstől. A vállalatba-adás indoka ugyan ekkor is a munka meggyorsítása, eredményesebbé tétele volt, és ez látszólag — legalábbis ami a lerövidített határidőket illeti — sikerült is. Itt azonban más tényezők is közrejátszottak. E vállalati munka ugyanis egyrészt a társulatok tehetetlenségét (a szervezeti hiányokat, a tisztviselők alkalmatlanságát stb.) és a hatóságok közömbösségét takarta, másrészt pedig, mint arról egyes dokumentumok tanúskodnak, valószínű, hogy a hivatali és pénzügyi kapcsolatokkal rendelkező vállalkozók megbízása volt az ára a munka és a munkaerő toborzás engedélyezésének, a szükséges kölcsönök biztosításának. Ezt sejtetik a vállalkozások típusai is.

48 Az egyik jellemző (átmeneti) típust a Károlyi-féle konzorcium képviseli: a befolyásos politikus-földbirtokos társulása vállalkozó tőkésekkel. Más esetben — és a korábban elmondottaknak megfelelően ez a leggyakoribb: — ipari és (mezőgazdasági — ill. termény-) kereskedő tőke társult a kínálkozó konjunkturális lehetőségek kihasználására; olykor pedig hivatalnok-szakemberek bekapcsolódásának lehetünk tanúi. Jellemző és gyakori a fentiek védőszárnyai alatt felnövő alvállalkozók, munkavezetők karrierje is. E vállalkozók, különösen az alvállalkozók sokszor meglepő pályafutása jól mutatja, hogy a folyószabályozások a hazai tőkefelhalmozások milyen jelentős forrásaivá váltak. Még az 1863-as — és az aszály sújtotta éhező parasztság támogatását célzó! — „ínség-akció" vállalkozóinak államilag engedélyezett haszna is meghaladta a 20—30%-ot! Annál súlyosabban esik latba, hogy ez az államilag is támogatott tőkefelhalmozás legkevésbé éppen magának a szabályozásnak az érdekeit, a munka műszaki színvonalának emelését szolgálta: a vállalkozók itt szerzett vagyonukat — kevés kivétellel — más területeken fektették be. A töltésépítő vállalkozóknak nem is igen volt szükségük ilyen beruházásokra, hiszen kézi munkával és a legprimitívebb -— évszázados, sőt talán évezredes — eszközökkel és módszerekkel dolgoz-