Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)
Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye az önkényuralom idején (1850—1867) - A műszaki tervek
Igy alakult meg pl. már 1851-ben az Ókanizsai Társulat és a Jászkiséri Társulat — és bomlott fel az egész hevesi és csongrádi társulat. 23 A rendelet a Tiszavölgyi Társulat központi választmányának működését az ismertetett háromtagú „Tisza-szabályozási Központi Biztossággal" vélte pótolhatónak. A közös társulati érdekek azonban, az 1855-ös árvíz után, szükségessé tették a közös megbeszéléseket. A társulatok azután szinte az önkényuralommal szembeni győzelemnek tekintették, amikor képviselőik 1857től kezdve — felsőbb engedéllyel — időnként mégis összejöhettek Pesten: ha nem is mint egységes társulat, de legalább mint ,,nagy-gyűlés". (Ezek jegyzőkönyvei a szabályozás történetének fontos forrásai.) 24 A politikai viszonyokra és a kormánynak a Tisza-szabályozással szembeni magatartására is jellemző, hogy nemcsak a társulatok tagjainak, vagy azok vezetőinek összejöveteleit korlátozták, hanem a nagyobb munkástömegek mozgósításától is féltek. így a közmunkaerő igénybevételét, mint „politikai kérdésnek" minősített nagyobb arányú munkaerőmozgósítást, külön engedélyhez, mégpedig a legmagasabb szintű, vagyis kormányzói engedélyhez kötötték. 25 A bürokráciának a társulatokra nehezedő nyomása és a közmunkaerő igénybevételének korlátozása is hozzájárult ahhoz, hogy a társulatok egyre inkább felhagytak a munkálatok saját kezelésben való végzésével, megszervezésével — s azt vállalkozóknak adták ki. A műszaki tervek Ami a munkálatok alapjául 1850-ben elfogadott elveket és a kialakított műszaki terveket illeti, ezen a téren még jelentősebb — de ugyancsak kevéssé szerencsés — változásokat tapasztalhatunk a korábbihoz viszonyítva: ,,Az eddig követett rendszer tekintetében a Központi Biztosság akkép fog rendelkezni, hogy az (t.i. a rendszer) a technikai szervek által szigorúan megvizsgáltassék s a jövőben oly eljárás kezdessék meg, amely a legkevesebb költség mellett a vállalatnak legszerencsésebb sikerét ígéri. Az évenkénti szabályozási munkálatok kizárólag a műszaki szervek áltai fognak az illető egyletek (társulatok) elöljáróinak meghallgatása mellett meghatáioztatni ; a munkatervek, az illető földbirtokosokkal a töltésvonalak iránt tartott értekezlet után az osztálymérnökök által fognak kidolgoztatni, s a kisajátítási s a kártérítési adatokkal együtt a kerületi elöljáróság útján a Központi Biztossághoz beküldetni." 26 Ez nem kevesebbet jelentett, mint teljes szakítást az egységes és általános terv szükségességének korábban elfogadott elvével. (Ami még akkor is retrográd lépés volt, ha ilyen egységes tervként a Helytartótanács 1847-ben a Paleocapa-féle kevéssé szerencsés terv-alternatívát hagyta jóvá.) A rendelet nemcsak lehetővé tette, hanem egyenesen meghagyta, hogy a korábbi terveket a helyi érdekeltségek kívánságainak megfelelő, s a helyi mérnöki hivatalok által kidolgozott új tervekkel helyettesítsék. Vagyis az erősen centralizált, bürokratikus szervezet helyi hivatalai éppen ott kaptak szabad kezet, ahol az a legkevésbé volt ésszerű és indokolt: a műszaki tervezésben. (Mégpedig olyan semmitmondó általános elvek alapján, mint pl. hogy olyan eljárást kell követni, „amely a legkevesebb költség mellett a legnagyobb sikert ígéri.")
