Bogárdi János: Vízfolyások hordalékszállítása (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971)
Második rész. 2. A hordalék és a vízfolyások - 2.4 Hordalékmozgás és folyószabályozás - 2.4.1 A korszerű folyószabályozás alapelvei és módszerei
A folyók vonalozásának meghatározásánál alapvető tétel, hogy a természetes folyómeder egymással ellentétes kanyarulatok sorozatából áll és a köztük levő egyenes szakaszok sem tekinthetők állandónak. E szerint a felfogás szerint a folyó szabályozásánál meg kell keresni azt a vonalvezetést, amely az adott hidrológiai, hidraulikai és morfológiai feltételek között a beavatkozások segítségével kielégíti a folyószabályozással szemben támasztott kívánalmakat, elsősorban a hajózást és a legkülönbözőbb víz be- és kivezetési kérdéseket. A folyókanyarulatok, a meanderek kialakulása nyilván nem a természet véletlen játéka. A természetes vízfolyásokban helyi szabálytalanságok és rendellenességek lehetőséget adnak, hogy a folyó megváltoztassa irányát. Valójában azonban mégsem ezek idézik elő a kanyarulatok kialakulását. Olyan felfogás is van, hogy a kanyarulatok kialakulásánál az irányban bekövetkező változások négyzetösszege minimum kell hogy legyen, ami megfelel egyúttal annak a tételnek is, hogy a kanyargás során a teljes munka is minimum legyen. A kanyarulatok kialakulásának ezt a sajátságát jól szemléleti két pontban rögzített vékony acéldrót meghajlí- tása, amely a rögzített pontok között adott hosszúság mellett korlátozás nélkül vesz fel különböző alakokat. Az acéldrót természetesen az irányeltéréseket igyekszik egyenletesen felvenni és sehol sem jelentkezik koncentrált iránytörés. Ennek következtében a drót olyan alakokat vesz fel, amelynél a teljes munka minimum lesz, mivel minden elemi hosszúságban a munka arányos a pontban fellépő irányeltérés négyzetével. A különböző alakok sinus eredetű görbék, és valóban jól megközelítik a folyók meandereit. A keresztszelvény alakja ugyancsak jelentős a folyószabályozásnál. A kereszt- szelvény alakját célszerűen a víztükör szélesség és a vízmélység arányával jellemezhetjük. A megfelelő vízmélység biztosítása legtöbbször a hajózás érdekében szükséges. A korszerű folyószabályozás napjainkban gyakran alkalmazott módszerével, a folyócsatornázással, már a 2.1.6. fejezetben részletesen foglalkoztunk. A folyószabályozás módszereit a vízfolyás hordalékviszonyaival mindenképpen kapcsolatba kell hozni, mert a kívánt eredményt csakis igy lehet elérni. A nagyobb, hajózható folyók szabályozása mindig igen összetett feladat. Különösen nehéz azoknak a szakaszoknak a szabályozása, amelyeknél nagytömegű hordalék mozog és a laza alluviális mederben számottevő a zátonyok vándorlása is. Az ilyen szakaszokon a kimélyülő és feltöltődő szakaszok változása, a sekély gázlós részek kialakulása nehézzé teszi a szükséges hajózási mélység és szélesség biztosítását. A magyar Felső-Duna szabályozása és annak kisvízi szabályozása több mint 100 évre visszamenőleg követhető, és rendkívül értékes tapasztalatok gyűjtését teszi lehetővé. Itt említjük meg, hogy az ilyen természetű vizsgálatok és kutatások ma még nagyon szórványosak, pedig éppen a szabályozási módszerek és az általuk a természetben elért eredmények összehasonlítása nyújthatja a legnagyobb segítséget a hatásos szabályozási módszer kiválasztásánál. A folyószabályozás tervezésénél az általános módszer kialakítása mellett rendkívül fontos a különböző részfeladatok helyes megoldása is. Ilyen például a meder633
