Bogárdi János: Vízfolyások hordalékszállítása (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971)

Második rész. 2. A hordalék és a vízfolyások - 2.3 A „regime elmélet” - 2.3.1 Az elmélet történeti fejlődésének áttekintése

Az irodalomban gyakran találkozunk olyan megállapításokkal, hogy feliszapoló- dás- és kimélyülésmentes csatornák tervezése a „regime"-elmélet alkalmazásával, vagy a hordalékmozgató erő módszerével történhet. Ilyen felosztás helyes lenne, ha csak azt fejezné ki, hogy mely hidraulikai tényezők segítségével történik a tervezés. De az idézett felosztás nemcsak két különböző módszer, hanem szinte két független elmélet létezését tételezi fel. A vízfolyások ún. „hidraulikai geometria” gyűjtőnévvel jelölt összefüggéseit is több esetben önálló elméletként említik. Az egyes elméletek mellett számos közvetlen megfigyelésből származó tapasztalati képlet is ismeretes.

A különböző feladatok megoldása céljából eltérő módszerek és feltevések alapján végzett vizsgálatok így a szerzők kétségbevonhatatlan jószándéka ellenére önálló, egymástól független eljárásokként, sőt elméletekként jelentkeznek a további kutatások során. Ez a körülmény rendkívül bonyolulttá teszi a hordalékmozgás egyébként is igen összetett jelenségének szabatosabb megismerését. Az eddigi kétségkívül igen értékes és hasznos eredmények általános felhasználása és figyelembevétele nehézzé, sőt esetenként szinte lehetetlenné válik.

Ez a rendszertelenség csakis úgy szüntethető meg, ha a hordalékmozgást és az összes vele kapcsolatos kérdést fizikai jelenségnek tekintjük, amelyet egyértelmű törvényszerűségek határoznak meg. A hordalékmozgás fizikai jelenség függetlenül attól, hogy milyen mértékben, mennyire pontosan ismerjük törvényszerűségeit. Minden elmélet bizonyos előzetes feltevések alapján kívánja a jelenséget leírni. A tapasztalati összefüggések is a fizika törvényeit fejezik ki közelítő formában, kihasználva azt a kedvező körülményt, hogy bizonyos esetekben a figyelembe vett változók között olyan szoros a kapcsolat, hogy az elhanyagolt változók hatása gyakorlati szempontból még megengedhető eltéréseket jelent csupán.

Ha a megállapodott meder, illetőleg a regime elméletet ilyen szempontból vizsgáljuk, nyilvánvaló, hogy sem eredményeit, sem módszereit tekintve nem nevezhető elméletnek. A szerző egyetért Ackers, P. megállapításával, hogy kifejezőbb lenne a „regime concept" (regime fogalom) elnevezés.

A megállapodott meder elmélete lényegileg nagyszámú mérési és észlelési anyag statisztikai feldolgozását jelenti. Mindazok a vizsgálatok, amelyeknek során a megállapodott meder tapasztalati összefüggéseit elméletileg értelmezték, elkerülhetetlenül a hordalékmozgás különböző feladatainál szereplő általános törvényszerűségekre vezettek. Ezt a körülményt Lacey, Lane, Blench, Simons, Albertson, Herbertson és mások ilyen irányú eredményei is jól mutatják.

Fenti megállapításaink a megállapodott meder összefüggéseinek előnyeit egyáltalán nem vonja kétségbe. A szerző rendkívül hasznosnak ítéli azokat. Ezért csakúgy, mint a hordalékszállítás tapasztalati összefüggéseit, a hidrológiai tényezők szimptomatikus kapcsolatait, valamint a vízfolyások hidraulikai geometiráját a megállapodott mederre vonatkozó tételeket is tárgyaljuk.

A megállapodott meder elmélete Indiában és Pakisztánban fejlődött ki. Ebben a két országban már a múlt század végén kiterjedt öntözőrendszereket létesítettek. Az öntözővizet szállító, legtöbbször mesterséges csatornák karbantartása már a munkálatok kezdetekor igen nagy és költséges feladatot jelentett. Az öntözé608