Bogárdi János: Vízfolyások hordalékszállítása (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971)
Második rész. 2. A hordalék és a vízfolyások - 2.1 Tapasztalati összefüggések - 2.1.3 A görgetett hordalékszállítás empirikus kapcsolatai
dalékszállításban bekövetkező változásokat tekintve, külön vizsgáljuk a folyón a duzzasztómű feletti és külön a duzzasztómű alatti szakaszt. Mielőtt részletesen tárgyalnék a duzzasztómű feletti és a duzzasztómű alatti változásokat, kívánatos, hogy a duzzasztók által létesített tározók sajátságaira és ezek különböző fajtáira vonatkozó ismereteket összefoglaljuk. Az élő vízfolyásokba beépített duzzasztóművek hatására a duzzasztó fölött az eredeti meder méreteit meghaladó kiterjedésű víztározó keletkezik. A folyók sajátságaitól függően a víztározók természetesen igen különbözők lehetnek. A víztározók milyensége, többek között, függ a folyók esésétől, valamint a mű által előidézett duzzasztási magasságtól. A víztározókat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. Egyik igen gyakori felosztás aszerint történik, hogy milyen nagy a víztározó térfogatának és a folyó vízhozamának az aránya. Ha a tározótér és a vízhozam aránya igen nagy, mint pl. völgyzárógátaknál, a gát felett nyugodt víztükrű tó keletkezik, amely lényegesen eltér az olyan víztározótól, amelynél a tározótér és a vízhozam aránya már kisebb, és így a duzzasztás ellenére számottevő esésű vízfelület alakul ki a mű felett. Az első esetben a víztározót medencés víztározónak vagy völgyzárógátas víztározónak, az utóbbi esetben pedig medertározónak vagy folyami duzzasztással létesült tározónak nevezzük. Megjegyezzük, hogy a tározók fenti csoportosításán kívül a szakirodalomban még más felosztásokat is találunk. Samov a víztározókat két főcsoportra, s ezek mindegyikét két alcsoportra osztja fel. Az egyik főcsoportot a tó típusú víztározók alkotják, amelyek lehetnek: 1) sekély és 2) mély medence formájú tározók. A második főcsoportot a folyami típusú tározók képezik, amelyek 1) meder- és 2) síksági medencés tározókra oszthatók fel. A SAMOV-féle felosztásnál az első főcsoport a medencés, a második főcsoport részben az ún. meder-, részben pedig a medencés tározóknak felel meg. A különböző típusú víztározók esetén más-más mértékben és módon fognak megváltozni a vízfolyások hordalékviszonyai. Medencés víztározóknál a gát feletti nyugodt víztükrű, esés nélküli tó alkalmas arra, hogy benne a ielülről érkező teljes hordalékmennyiség leülepedjék. Ennek következtében a gáton átbocsátott víz rendszerint kristálytiszta. A feliszapolódást kiszámíthatjuk, ha ismerjük a folyó által szállított hordaléksúlyt. Medertározónál a felülről érkező hordaléknak csak egy része ülepszik le. A többi a lebocsátott vízzel a gát alatti szakaszra zúdul. Különösen sok hordalék jut az alsó szakaszra árvízkor, amikor gyakran a teljes vízhozamot leeresztik. A medertározó feliszapolódásának megállapítása éppen ezért már lényegesen nehezebb feladat, mint a medencés tározóé. Itt ugyanis nem elég ismerni a szállított hordaléksúlyt, hanem szükséges a lebocsátott hordalékmennyiség nagyságát is meghatározni. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy medertározónál a duzzasztómű kezelési módja is rendkívül lényeges, vagyis az a körülmény, hogy miképpen függ össze a vízleeresztés, a duzzasztási magasság és a mindenkori vízhozam. Ha összehasonlítjuk a medencés és a medertározóknál a tározótérfogatra vonatkoztatott évenkénti százalékos feliszapolódást, akkor azt látjuk, hogy ez az érték 558
