Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

II. rész - 3. A vízkészlet erdő- és mezőgazdasági tevékenységből eredő szennyeződése; az elhárítás kérdései

súlyban maradjon, és a talajvíztükör se emelkedjék a megkívánt szint fölé. Hossú idejű, vagy még inkább állandó öntözéses gazdálkodás tervezésére kell törekedni.

Az öntözéses gazdálkodás velejárója a vízrendezés és a fölös vizek elvezetése.

Az öntözéssel egyidejű vízelvezetés fontosságát már az ókorban is felismerték. Ennek ellenére nemcsak régen, de napjainkban is számos rosszul tervezett öntözést találhatunk, ahol a káros hatások kiküszöbölését elmulasztották. A mezőgazdaságban és környezetünkben ez óriási károkat okozott, ami rohamosan fokozódik, hiszen az öntözött területek nagysága a XIX. század végén berendezett 40 millió hektárról jelenleg már közel 200 millió hektárra növekedett.

Az öntözések hatására a termőtalajrétegek sókészletei általában felhalmozódó irányzatot mutatnak. Hosszabb időszak alatt a réti csernozjom talaj kémiai tulajdonságaiban mélyreható változás következett be: a HCO^ és a Na+ arányának a szűkülése ott jelentős, ahol nagymértékű a sófelhalmozódás. A mesterséges szikesedésben az összes oldott sótartalom megnövekedése mellett nagy veszélyt jelent a Na+ és a HCO.7 mennyiségének növekedése, valamint a Ca2+ csökkenése.

A huzamos öntözéssel együttjáró sótartalom-növekedés következtében gyakran az eredetileg sóban szegény talaj sókkal telítetté válik. Ez általában a helytelen öntözés és mezőgazdasági művelés hatására áll elő, és másodlagos szike- sedésnek nevezik.

A modern mezőgazdaságban vannak módszerek a másodlagos szikesedés megakadályozására, sőt az elszikesedett talajok megjavítására is. A talaj, a talaj- és az öntözővíz sóháztartásának egyensúlyára számos vizsgálatot végeztek. A talajban való sófelhalmozódást a folyamat kezdetén kell

90