Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)
II. rész - 1. A vízellátás kérdései
A víztisztításban a következő lépcső a szűrés, amely a derítés után a vizet még szennyező maradék anyagokat tartja vissza. A hazai felszíni víztisztító berendezésekben általában nyitott gyorsszűrőket alkalmaznak, de előfordulnak zárt, nyomás alatti szűrők is. A nyitott gyorsszűrők általában téglalap alakú vasbetonból készült medencék. A szűrési sebesség 3 — 5 m/ó, szűrő anyaguk 0,8—1,5 mm átmérőjű kvarchomok, és a szűrőréteg vastagsága 0,8 —1,6 m. A szűrők tisztítása víz és levegő vegyes öblítésével történhet. A hazai gyakorlatban kizárólag vízzel öblített szűrő- berendezés is van. Az egyrétegű szűrőkön kívül alkalmazzák az ún. kétrétegű, ill. többrétegű szűrőket is, amikor a szűrő tetején antracit réteget helyeznek el. Ezzel növelik a szűrési sebességet, és csökkentik az öblítések számát. Több példa található a szűrők vegyszeres kezelésére (kondicionálására) is. A szűrőkben a szűrést automata berendezésekkel szabályozzák, így a szűrő öblítését automatikusan, kezelőpultokon történő ellenőrzéssel tudják végrehajtani. A derítő berendezésekből, valamint a szűrőberendezésekből az öblítéskor kikerülő iszapvíz igen magas lebegő anyag tartalmú. Ezt az iszapos vizet jelenleg legtöbbször a vízfolyásokba engedik. Külföldön — bár már számos példával találkozunk — sem általános az iszapkezelés. A legújabb modern telepeken, pl. a franciaországi Orly-i vízműben előbb sűrítik az iszapvizet, majd kénsavval kiválasztják a derítő vegyszer- anyag egy részét. A maradékot mésszel kezelik, és az ismételten ülepített keveréket vákuumszűrőkön víztelenítik. Az ivóvíztől megkívánjuk, hogy minden idegen íztől és szagtól mentes legyen. Az ízt és szagot okozó szennyező 39
