Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

II. rész

A vízkészletekbe kerülő szerves és szervetlen anyagok mennyisége növekszik, ugyanakkor csökken a felszíni vizek oxigénkészlete, és növekszik a vizek oxigénigénye. Az ipar és a mezőgazdaság kemizálásának hatására kimutatható mértékben romlanak a vízminőségi viszonyok. A tavak és állóvizek, valamint a vízfolyások foszfát- és nitrogénion-tartalma általában nő. Mindezek ellenére a talajvízkészlet kimerülése következtében a felszíni vizek ivóvíznyerés céljára történő igénybevétele mind több és több településnél elkerülhetetlenné válik. Az ivóvízellátási viszonyok megjavítása miatt a talajvízdúsítás iránti igény is fokozódik.

Magyarországon — földrajzi helyzetünknél fogva — a vizek természetes körforgásába, vagyis az egyes hidrológiai folyamatokba való legjelentősebb beavatkozás — az ember megjelenésével együttjáró vízhasználatok és vízhasznosítások mellett — már a kezdeti időkben a vízkárok elleni védekezés volt. A fejlődés következtében nem szűnt meg a vízkárok elleni védekezés. Viszont a vízhasznosítások jelentősége nagymértékben megnőtt.

A hidrológiai ciklus legfontosabb elemei a csapadék, a párolgás, a felszíni lefolyás és a talajba való szivárgás. Az előbbiekben részletezett emberi beavatkozások magának a hidrológiai ciklusnak elemeit is megváltoztatják. A hidrológiai ciklus elemeit az ún. vízháztartási mérleg kapcsolja össze. Eszerint a lehulló csapadék egy része elpárolog, bizonyos hányada a felszínen lefolyik, és összegyülekezve a befogadó folyókat táplálja, közben pedig a talajba is beszivárog a helyi adottságoktól függően a csapadékvíz.

Az emberi beavatkozás a csapadék mennyiségére is kihat, bár ez nem nagy mértékű, és nem mutat határozott irányzatot. Ezzel szemben a párolgás és a beszivárgás általában növekszik, a felszíni lefolyás pedig csökken.

31