Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

I. rész

nyok, esetleg ezen belül a fizika vagy a műszaki tudományok, sőt még a jogtudományok oldaláról is megközelíteni a környezetvédelmet.

k A környezetvédelmet a fentiek alapján rendkívül nehéz zabatosan definiálni, és ez az egyes diszciplínák akaratlan kihangsúlyozásával káros, sőt veszélyes is lehet. Az azonban bizonyos, hogy a környezetvédelem elérendő végső feladatát, célját, semmiképpen sem szabad definícióként kezelni. Nyilván a leghelyesebb a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységek, a különböző beavatkozások, az ártalmakat jellemző normák, szabályok és küszöbértékek egymástól való megkülönböztetése, anélkül azonban, hogy elkülönítenénk, elválasztanánk ezeket.

A környezetvédelmet már nagyon sokféle formában definiálták. Ilyen definíció, amellyel — ha kissé eltérő fogalmazásban is — gyakran találkozunk, hogy „a környezetvédelem az ember természetes társadalmi és mesterséges (művi) környezetének egymásra való káros hatásainak és azok következményeinek elhárítása, és ezáltal az ezek közötti ökológiai egyensúly kialakítása.”

Érdemes megemlíteni, hogy a MÉM (Madas A.) a környezetvédelemmel kapcsolatos fogalmi meghatározásokként és elvi megállapításokként a környezeti ártalmakat és a környezetvédelmet a következők szerint összegezi:

„A környezeti ártalmak fő forrásai az alábbiak: a művi környezet, a víz- és szélerózió talajra gyakorolt káros hatásai; a művi környezet, a szélerózió káros hatása a levegő tisztaságára; a művi környezet káros hatása a víz minőségére; a génerózió, a növény- és állatfajok kipusztulásának meggyorsulása; az emberi tevékenység tájromboló hatása; a művi környezet által okozott zajártalmak; a háztartási és ipari hulladék környezetszennyező hatása.”

2*

19