Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

II. rész - 4. A vízminőség szabályozásának, a felszíni és felszín alatti vízek védelmének kérdései

mérésével, amelyek a kijelölt cél szempontjából fontosak, így alakultak ki az ivó-, háztartási-, fürdő-, kazántáp-, hűtő- stb. vízminőség fogalmai és normái.

Felszíni vizeink elképzelhetetlenek élőlények nélkül. A környezetvédelem eddigi legnagyobb tanulsága annak a felismerése, hogy ha például szennyvizet engedünk a folyóba, vagy vizet emelünk ki, beavatkozunk a vízi ökoszisztémák életébe, melyek ennek nyomán megváltozhatnak, igen gyakran úgy, hogy az ember szempontjából kedvezőtlenné válnak. A természet a megváltozott körülményekhez alkalmazkodik, és arra új, megváltozott élővilággal válaszol.

A biológiai vízminőség mutatói, jelenségei és változásai négy tulajdonságcsoportba oszthatók:

a) A halobitás a víz szervetlen kémiai adottságainak ösz- szessége, amit a meder vagy a vízgyűjtőterület geológiai, illetve geokémiai tulajdonságai határoznak meg, de döntően megváltoztathatja a mélyfúrású kutak vize vagy a szennyvízbevezetés is. Egyszerűen mérhető kémiai tulajdonságcsoport, amit az élővilág csak kis mértékben alakít, és általában inkább alkalmazkodik hozzá.

b) A trofítás az elsődleges, elsősorban a fotoautrofikus szervesanyag termelésének erősségével egyenlő. Az elsődleges termelés alapja a fotoszintézis biokémiai folyamata, amelyhez megfelelő fény, hőmérséklet, szervetlen növényi tápanyag és alga- vagy vízinövény-populáció szükséges.

c) A szaprobitás a víztömeg biológiai aktivitásának keretén belül az elsődleges szervesanyag-termeléssel szemben dolgozó anyagcsere-folyamatok összessége, azaz minden potenciális energiaveszteséget okozó folyamat. A holt szervesanyagok bomlásának erősségével egyenlő, vagyis a vízben levő nem mérgező, a heterotróf vízi szervezeteknek táplálékul alkalmas „hozzáférhető” szervesanyagok mennyiségétől függ.

105