Bogárdi István: Talajszilárdítás és vízépítés (VMGT 3., VIZDOK, Budapest, 1969)
4. Bitumenes talajszilárdítás
Jelölések: W = a talaj természetes víztartalma Wn = a talaj szilárdítás szempontjából optimális víztartalom. A gyakorlatban a nagy természetes víztartalom és a kötött talajok nebéz keverbetősége műszaki és gazdasági szempontból indokolt alkalmazási határt képvisel. ?hhez járul még, hogy a talajok finomszemcse tartalmának növekedésével növekszik az optimális kötőanyag szükséglet, a ezáltal a költség is. A tala jszilérditás állékonysága semmiképpen sem a kavicsfrakció arányától függ,hanem sokkal inkább a 0,06 mm-nél kisebb frakcióktól és a kötőanyag szilárdságától, feltéve, hogy optimális folyadékadagolást végzünk. A talajszilárditásnál állékonysági szempontból, kétségkívül olyan 0,06 po-nél kisebb szemcsehányad optimális, amely kb. 5-8 % körül van. Ha a kavicsos homoktalajok túlságosan kevés finomszemcsét tartalmaznak, éspedig 5 %-nál kevesebbet, akkor az állékonyság filler hozzáadásával lényegesen növelhető. A filler ugyanis csökkenti a hézagtérfogatot és merevíti a bitumenes habarcsot. Mindkét körülmény olyan tényező, amely jelentős mértékben növeli az állékonyságot. A gyakorlatban bevált homok és kavicsos homok talajoknál mindig célszerű a filler hozzáadása, feltéve, hogy riinosen a talajban elegendő mennyiségű 0,06 mm-nél kisebb finom szemcse. A várható állékonyság mértékéül szolgálhat a filler kötőanyag arány, amely 1-1, 5-nél nagyobb legyen. 4.3 A bitumenes szilárdítás tulajdonságai A bitumen adagolásnak egy homokos anyag vlzfelvevő képességére való hatását a 11. ábra mutatja be. A vizfelvételt mór kis mennyiségek is jelentősen csökkentik, nyilvánvalóan vagy egy optimum, amelyen túl a talaj egyéb tulajdonságai romlanak. Ha ideális esetként feltesszük, hogy a talaj minden egyes szemcséjét bitumen^ hártya vonja be, akkor a legkedvezőbb hatást nyilván úgy érjük el,
