Bocz Ernő: Az idényen kívüli öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978)
Új öntözési koncepció kialakításának szükségessége
vábbá a búzához felzárkózó kalászos gabonafélék, és az ugyancsak nagy területet elfoglaló — a takarmány- és fehérjebázisunkat biztosító növények — kukorica, borsó, szója, évelő pillangósok, gyepek idényen kívüli öntözhetősége. A mezőgazdaságunk állandó fejlődése, intenzitásának növekedése az öntözést tekintve is mind az üzemre, mind a népgazdaságra újabb feladatot ró. A külterjesebb gazdálkodási viszonyok között az egész világon az öntözővizet a főművekben gravitációsan mozgatták. Nem véletlen, hogy hazánkban is korábban csak a mélyebb fekvésű területeket tudták öntözésre berendezni. A mezőgazdasági termelésünknek minél magasabb szintre emelésével párhuzamosan egyre nagyobb követelmény a biztonságos termelés megteremtése. Az intenzívebb gazdálkodást viszont a jobb közgazdasági adottságú üzemek tudták megteremteni. Ebből is következik, hogy a tehetősebb üzemek jobb talajainak öntözése került előtérbe, ezek általában a hátsági térségekre esnek. Az öntözés új koncepciójából következett, hogy az eddiginél nagyobb kiterjedésű öntözéseket a 20—50 m geodéziai szintkülönbségű területekre is ki kell terjeszteni. Az újabb térségek talajvize mélyebben van s a vízforrásoktól távol esik. Az újabb öntözéseket s az ezt kiszolgáló öntözőműveket, berendezéseket úgy kell kialakítani, hogy az az öntözés biológiai feltételeinek megfelelhessen. A műszaki méretezés Az „öntözőtelepek” kis területe s az azon elhelyezhető kevés növényfaj miatt még az öntözhető 50—60% gyakoriságba eső években sem lehetett a kapacitást kihasználni. Az eddigi — viszonylag — kis kiterjedésű, koncentrált öntözésekkel szemben előnyösebb a nagy kiterjedésű dekoncentrált térségi öntözés kialakítása. Máris bizonyítható, hogy azonos kapacitással kétszer akkora területen teremthető meg az öntözés lehetősége, jóllehet a számítások még nem vették eléggé figyelembe az idényen kívüli öntözés lehetőségeit. A TIVIZIG a debreceni nagytérségi öntözés tervét kiegészítette és egybekapcsolta a több célú, komplex vízgazdálkodással. A több célú vízgazdálkodási rendszer kivitelezésénél nagy pénzmegtakarítás érhető el. A terv sokirányú megoszlásáról az üzemek teherviselése is csökken. A több célú vízgazdálkodási rendszer a 20— 25 000 ha öntözésének főművi vízellátásán kívül a lakosság, az ipar vízellátását is biztosítja. Egyidejűleg jóléti vízfelületek létesülnek és a jóléti erdők termőhelyi feltételeit is javítja. Az öntözővíznek egyébként költséges 40—50 m-es szintű emelése ellenére a főművi vízellátás költsége — az egyedileg kialakított öntözőfürtökhöz viszonyítva — 40—50%-kal kisebb. A kiszolgáltatott víz főművi üzemköltsége — az eddigi számítások szerint — 0,28 Ft/m:t körül várható a jelenlegi 0,79 Ft/m:i értékkel szemben. Az öntözési normák alapján számított 11 m:i/s csúcsvízigény és az 1,0 nr'/s egyéb vízigény — mint vízszükséglet — a Keleti Főcsatornából 3,5 m3/s folyamatos vízsugárral elégíthető ki. A több célú vízgazdálkodási rendszer előnyei döntően a nagytérségi vízgazdálkodási rendszer kialakításából, a vízigények összehangolt kielégítéséből és a tározásból fakadnak. Azáltal, hogy az öntözőtelep helyett egy-egy térséget szükséges jövőben az öntözésre berendezni; az öntözőművek méretezését is változtatni kell. A méretezések kialakítása céljából előzetesen az egyes növények öntözhetőségének a valószínűségét, illetve a több évtizedre vetített gyakorisági %-át kell megállapítanunk. Ennek figyelembevételével végül is az üzemek várható vetésszerkezete alapján dönthetünk arról, hogy egyszerre hány üzemi tömb öntözéséről, illetve vízkivételi lehetőségéről kell gondoskodni. A tömbös nagyüzemi gazdálkodásban még nemcsak a korábbi, hanem a jelenlegi hidránsok is szűk állásúak. A nagyobb erőgépekhez kapcsolt szélesebb munkaeszközök zavartalanabb munkavégzését tágabb térállású hidránsokkal kell lehetővé tennünk. Az új öntözési rend igényét kielégítő öntözés elemei közül még kevésbé ismeretes a vízkijuttatás módszere. A kézi munkaerőt pótló öntözőberendezések költségesek. Az új berendezéseknek az öntözés biológiai és gazdaságossági követelményeit egyaránt ki kell elégíteniük. Az új öntözési rendben olyan öntözőberendezésekre van szükség, melyekkel a területnagyság és a kijuttatható vízmennyiség nagysága is nagyobb mértékben változtatható, mint jelenleg. A löszháti csernozjom talajok nemcsak az idényen kívüli öntözésre, hanem altalaj öntözésre is a legalkalmasabbak. Különösen a mészlepedékes csernozjom talajokon az 50—60 cm-es mélységben kialakult kisebb vízzáróréteg teszi lehetővé az altalajba juttatott víz oldalmozgását, illetve az abból történő kapilláris vízemelést. A vízkijuttatás idejének a hagyományostól eltérő időszakai nemcsak a felszíni, hanem az altalajöntözés módszereinél is alkalmazhatók. A vízkijuttatás módozatai is jelentősen befolyásolják a méretezést. A felsorolt tényezők még mindig keveset mondanak, ha nem tárjuk fel az időjárási tényezők előfordulási gyakoriságának ismeretében az egyes növények valószínű öntözési időpontjait. 3í
