Bocz Ernő: Az idényen kívüli öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978)
Az idényen kívüli öntözési rend jellemzői
(lisztharmat, fuzárium, torzsgomba stb.) megbetegedésekkel erősen fertőzött volt. Egyszeri öntözéssel (80 mm) 17,7—19,0 q/ha-ral tudtuk a termést növelni, annak ellenére, hogy május elsejétől kezdve nagyon kedvező volt a csapadékellátottság. Az 1974. év legfőbb tanulsága, hogy az erősen gombás fertőzöttségű fogékony fajta állományában is az öntözés a termést jelentősen növelte. Vannak olyan esztendők is, amikor a hagyományos időben (kalászhányás —• virágzás) öntözött állomány ugyanannyi termést ad, mint idényen kívüli öntözéssel. Gyakorlatilag azonban ennek nincs jelentősége, mert április végén, legfeljebb május legelején — a káros taposás elkerülése céljából — a búza és az egyéb őszi és tavaszi kalászosok öntözését abba kell hagyni. Másrészt a búza idényen kívüli öntözésének hatékonysága legalább akkora, mint a hagyományosé. Jelentősnek minősül az a tapasztalat, hogy a nyár végi jeketetarló-öntözéssel — ha a vízellátottsági hiány azt indokolja — ugyanakkora terméstöbblet érhető el, mint idényen belüli öntözéssel. Egyébként — a terméstöbblet alapján is — ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy az idényen kívüli öntözés nem elsősorban a növény pillanatnyi vízigényét, hanem a talaj mélyebb s egyben vastagabb rétegének optimális szükségletét fedezi. Itt szeretnénk kitérni néhány terminológiai fogalom tisztázására. Az idényen kívüli öntözést — a félreértések elkerülése céljából — meg kell különböztetnünk a tározó öntözéstől. A tározó öntözés a talaj vízkészletének pótlása — a növény igényeitől függetlenül, — míg az idényen kívüli öntözés természetszerűleg szintén a talaj vízkészletének pótlása, azonban a növény fenofázisainak s a talaj optimális vízigényének figyelembevételével meghatározott értéke. Sokan túlzásnak tartják, hogy „a talaj optimális vízigényé”-ről beszélünk. Ha azonban szem előtt tartjuk, hogy a talaj is élő közeg, a meghatározás is elfogadható. Az optimális vízkészlet biztosítja a talaj három fázisának (talaj — levegő — víz) olyan harmonikus arányát, amely mind a talajban tevékenykedő mikroszervezeteknek, mind a növények életfeltételeinek megfelel. Az idényen kívüli öntözést sokan azonosítják a kelesztő öntözéssel. Az idényen kívüli öntözés azonban tágabb fogalom. Éppen az őszi kalászosok szolgáltattak példát — az elmúlt néhány év alatt — arra, hogy a két fogalmat különválasszuk. Közvetlenül a vetést követő öntözésnél is végezhetünk idényen kívüli öntözést vagy kelesztő öntözést. 1975-ben az átlagosnál jóval csapadékosabb időjárás uralkodott, s az ország egyes térségeiben csak az öntözési idény előtt lehetett öntözni. Az év folyamán a talajok még az optimumot is meghaladó mértékben telítődtek vízzel. Szeptember elejet követően azonban — különösen az Alföld térségeiben —• négy—hat hétig tartó szárazság állt be. A talajok felső 10—15 cm-es rétege annyira kiszáradt, hogy az október eleji vetések már nem keltek ki. Ebben az esetben az idényen kívüli öntözés keretében csak kelesztő öntözésre volt szükség, mivel az egyenletes kelés — a táblák kiszáradottságának megfelelően — kb. 30 mm-es öntözéssel is elérhető volt. Más esetekben viszont, amikor a nyár végi, őszi időszakban 80 vagy ezt meghaladó, 160—200 mm-es a vízellátottsági hiány, akkor idényen kívüli öntözést végzünk. Ez az öntözés az üzem adottságainak megfelelően feketetarló-öntözésként, vagy ha az elmarad, a vetést követő időszakban is elvégezhető. Az őszi kalászosok, de a tavaszi gabonák öntözésénél is nagy jelentőségű az a tapasztalatunk, hogy a mélyebb rétegű talajokon csak egyszeri öntözésre van szükség. A réti szolonyeceken már kétszeri öntözés is szükségessé válhat. A kalászos gabonák idényen kívüli öntözésének másik fontos vonása, hogy kevésbé vagyunk rövid időszakhoz kötve. Egyes években a búzát augusztus végétől október végéig (kivételesen november közepéig) és március elejétől május elejéig öntözhetjük. A búza öntözésére így akár 16—18 hét is rendelkezésünkre állhat. A kalászosok öntözésére az idényen kívüli olyan időszakban kerülhet sor, amikor más népgazdasá- gilag fontos növények nem öntözhetők. Kapás növények Kukorica. A kukorica csak részben alkalmas az idényen kívüli öntözésre. A kukoricának, amint a 6. ábrán látható, a te- nyészidő legelején a legnagyobb a vízigénye. Ha az őszi, tavaszi szárazság okozta vízhiányt idejében kielégítjük, számos esztendőben a hagyományos idényben már nincs is szükség öntözésre. Az évek többségében azonban két—három öntözés szükséges. 1973-tól 1976-ig volt olyan évjárat (1975), amikor nem, 1973-ban és 1974-ben egyszer, 1976-ban pedig háromszor kellett 80 mm-es normával öntözni. Mind a három évben az első öntözésre idényen kívül kerülhetett sor. A kukorica idényen kívüli öntözésének első megbízható eredményét 1973-ban és 1974-ben a szabatos szántóföldi kísérletek során kaptuk. (8—9. táblázat.) A szóban forgó két évjárat nagyon szerencsés abból a szempontból, hogy az előzőekben kifejtett tézist bizonyíthattuk. Mind a két évben — a vízellátottsági és öntözési jelzéseink alapján — e két kísérleti helyen csak egyszeri öntözésre volt szükség. Az egyszeri öntözésre javasolt 80 mm-t idényen kívül (kelést követően) és a hagyományos öntözési idényben (szárbamenést követően) adtuk ki. A hagyományos időben egyszer öntözött kukorica termését két év átlagában 13,5 q/ha-ral (19,2°Ic-kal), az idényen kívüli öntözéssel pedig 24,2 qlha-ral (28,3°/o-kal) lehetett növelni. Ha a kukorica csak egyszeri öntözésre szorul, az idényen kívüli öntözés — számos üzemgazdasági előnyén kívül — az öntözés hatékonyságát is jelentősen növeli. Egyes években a kukoricánál is jó eredménnyel végezhető a feketetarló-öntözés (9. táblázat). Az 18
