Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
A vízművek üzemeltetése - XIII. Vízellátás mélyfúrású kutakból
A vízművek működtetése a második világháború végéig modni azt követően, miután a mélyfúrású kutak készítésének technológiája az 1870-es évek után, Zsigmondy Vilmos, majd unokaöccse Zsigmondy Béla korszakalkotó tevékenységének köszönhetően már rendelkezésre állt. Jóllehet 1831-1866 között készült már hazánkban néhány mélyfúrású kút, az Alföld ivóvízellátásának megoldását Zsigmondy Vilmos 1866-ban Harkányban mélyített artézi kútjának sikere indította el. Halaváts Gyulának 1896-ban készült, s Magyarország artézi kútjaival foglalkozó monográfiája szerint, míg 1867-1880 között 34 db, 1880-1890 között 295 db, 1892-ben már 182 db, 1893-ban a legtöbb: 366 db fúrás készült. Tanulmánya 1895- ben 555 artézi és 532 fúrt kutat említ, míg a vizét veszítettek száma 59, az eredményteleneké 179 db. Dr. Schmidt Eligius Róbert 1911-ben 3000-re becsülte a kutak számát, melyek kb. 4 millió ember számára szolgáltattak vizet. Egyes becslések szerint 1935-ben számuk 6000-re, más becslés szerint 11.000-re tehető. Pontos számadat nem áll rendelkezésre, mivel az artézi kutak fúrásának engedélyeztetését csak 1913-ban írta elő törvény. Az artézi és mélyfúrású kutakból történő vízellátás - különösen a korábbiakhoz viszonyítva - abban az időben megfelelő volt az alföldi településeknek. Egyes helyeken az artézi kutak vízhozama olyan bő volt, hogy néhány kút elegendő volt egy-egy község ivóvízellátására. Az artézi kutak elterjedése megváltoztatta a korábbi vízellátási rendszert, amely ősi módon a folyókból és különböző kezdetleges ásott kutakból való vízmerésen alapult. Ezzel természetesen az Alföld lakosságát pusztító és az egészségtelen, fertőzött ivóvízfogyasztásból származó betegségeknek - a különböző gyomor és bélhurutoknak, tífusznak, vérhasnak - terjedését is gátolták ezek a kutak. Az elzáró szerkezet nélküli folyamatosan működésben lévő artézi kutak számának óriási növekedése, a vízpazarlás, a célszerűtlen területi eloszlásuk és az általuk megcsapolt vízadó rétegek nyomásának, vízadó képességének csökkenése problémákat okozott. A kutak nagyobb része már nem adott a föld felszíne fölé emelkedő vizet. Schmidt Eligius Róbert az 1930-as években az Alföldön számos olyan kutat talált, amely fölé kútágast építettek, hogy a nagy mélységből felszálló vizet a felszín alatti 5-6 méteres mélységből kiemeljék. Erre az anomáliára még az 1950-es évek elején is felhívták a műegyetemen a mérnökhallgatók figyelmét. Az artézi, illetve fúrt kutas vízellátás jellemzésére három város példáját mutatta be dr. Lászlóffy Woldemár, az 1938-ban tartott Országos ivóvízellátási nagygyűlés-ről készült összefoglalójában. Ezek leírása változtatás nélkül az alábbi: "Szentesen 1884. július 24-én határozta el a Szentesvidéki Takarékpénztárnak - a szomszédos Hódmezővásárhely sikerén felbuzdult - igazgatósága, hogy az ivóvízellátás megjavítása érdekében artézi kutat furat s a közkút vizét mérsékelt díjért adja a lakosságnak. Erre a határozatra megindult a mozgolódás az irányban, hogy a város fúrássá meg a kutat, noha eddig pénzügyi nehézségei miatt elodázta a kérdés megoldását. A takarék- pénztár erre felajánlotta a városnak, hogy figyelemmel az elsőrendű közérdekre, az építési tőkét minden üzleti haszon nélkül rendelkezésre bocsátja(l), az ügyet előkészítő városi gazdászati szakosztály, pedig a "kút-pártiak" oldalára állott. Mégis óriási küzdelembe került, míg az október 13-i képviselőtestületi közgyűlés elhatározta a munka megindítását. A városi főorvos igen alaposan indokolt beszédben mutatott rá arra, hogy hosszúidejű orvosi tapasztalata szerint a nagymérvű gyermekhalandóságnak az egészségtelen ivóvíz az oka. Erre az ellenzéki szónok (városatya!) azzal állott elő, hogy ő is, és a képviselőtestület tagjai is felnőttek ember-korra artézi kút vize nélkül, ami azt bizonyítja, hogy Szentesen jó ivóvíz van. Isten ellen való vétek volna ilyen ha- szontalanságra 30.000 forintot kiadni. Közegészségügyi szempontból a jó ivóvíz inkább ártalmára van az embernek, mint hasznára, mert ő azt tapasztalja, hogy részesei azon a tanyán, ahol jó víz van, mind kibetegedtek, mert sok vizet ittak, míg a másik tanyáján, ahol rossz víz van mind egészségesek voltak, mert keveset ittak. Élő példákra is hivatkozik, s mondja, hogy ha jó ivóvíz nem volna Szentesen, akkor a képviselőtestület egyikmásik tagját sem olyan köpcös termettel, sem ölnyi magassággal nem áldotta volna meg az Isten. A szavazás során 57-en kútfúrás ellen foglaltak állást és 58-an mellette, a kútépítés sorsa tehát egyetlen szavazaton múlt. Ezután hasonló heves harc döntött a kút helyéről. Az első határozat szerint a város díjat szedett volna a vízért. De mikor kiderült, hogy a kútfúrás csak 1,5 %-al emeli a községi pótadót, ezt a gondolatot elvetették. (Cseuz Béla műszaki tanácsos ismertetője) Fúrt közkutak látják el a 80.000 lakosú Kecskemét város belterületét is vízzel. Erre a célra 31 mélyfúrású közkút szolgál, amelynek legnagyobb része 80-90 méter mély. A kutaknak több mint a felét 1926. és 1929. közt készítette a város. Ma az a helyzet, hogy 250 méter a legnagyobb távolság, ahonnan a belterületi lakosság minden szempontból megfelelő ivóvizet hordhat. Az ivóvizet leggyakrabban maguk a fogyasztók szállítják kannákban. A tehetősebbek részére élelmes fuvarosok hordják házhoz a vizet 10 literes kannánként 2-3 fillérért. (Ez köbméterenként 2-3 pengőt jelent!) Elég sok helyen házi víztartály létesült, amelybe kézi erővel szivattyúzzák fel a közkútról zárt hordókban odaszállított vizet, és ily módon táplálják egyszerű házi vízvezeték berendezésüket. Körülbelül 60 magánház a telkén létesített mélyfúrású kútból látja el házi vízvezetékét. A közkutak a tisztiorvosi hivatal állandó felügyelete alatt állanak. Közegészségügyi tekintetben a háború óta soha semmi baj nem volt velük. Tűzeseteknél a városi locsolóautók szállítják a vizet, s a tűoltás csak akkor sikeres, ha ez a víz kellő mennyiségű, egyébként a 80