Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XXIII. A regionális vízellátó rendszerek kialakítása
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően 2000 mVnap kapacitással látták el a várost gravitációs vezetéken keresztül. A megfelelő nyomást az 1898-ban épített víztároló medence biztosította. Az 1960-as évek elejére már 6300 mVnap-ra növekedett a város vízigénye. Közben a nyomás fokozása érdekében 1934-ben megépült a nyomásfokozó szivattyútelep, majd 1967-ben az 1500 m3-es víztorony. Az 1967-ben elapadt források helyén 3 db kutat fúrtak, melyek 1977-1980-tól napi 10-12 ezer m3 vizet biztosítanak. A környék falvait fokozatosan bekapcsoltuk a kialakított regionális rendszerbe. Ma már Pápán kívül 14 települést látnak el a tapolcafői kutak jó minőségű egészséges karsztvízzel. A 14 település közül 3 saját víziközművel rendelkezett, azonban a kutak vize elnitrátosodott. Említésre méltó még az Adásztevelen 1981-ben és 1986-ban fúrt 2 karsztkút, amely kistérségi regionális rendszerként működve 7 község vízellátását biztosítja. Duna menti Regionális Vízmű Pest megye északi részén és a Dunakanyar üdülő vidékén szervezte meg az OVF 1972. január 1-gyel a Dunakanyar Vízművek állami szolgáltató vállalatot, mely több név és hatásköri változás után 1993-tól Duna menti Regionális Vízmű Részvénytársaság név alatt működik. Az 1970-es években három üzemfőmérnökség, majd üzemigazgatóság - Vác, Szentendre és Gödöllő székhellyel - a Duna bal parti, jobb parti és Pilis hegységi, Gödöllő környéki települések vízmüveinek üzemeltetését látja el. A működési terület folyamatosan bővült, így létrejött a váci, Duna-balparti Üzemigazgatóság keretében üzemeltetett Ipoly-menti regionális rendszer. Az 1990-es években fokozatosan kiépített Nyugat-nógrádi regionális rendszer üzemeltetését a balassagyarmati székhellyel működő Kft. végzi. A Kft-ben meghatározó tulajdonosi és irányító szereppel rendelkezik a DMRV Rt. A fővárostól északra, a Dunakanyar régióban, a Duna menti Regionális Vízmű területén az 1970-es évektől kezdődően három regionális vízellátó rendszert alakítottak ki: • a Duna jobb parti, • a Duna bal parti, és • az Ipoly menti regionális rendszereket. Duna Jobb-parti Regionális Rendszer Óbudától északra kiépült Duna parti települések és a mögöttük fekvő pilisi hegyvidék egymáshoz csatlakozó tájegység. A Szentendrei Duna-ág mentén szorosan egymáshoz kapcsolódó és a hegység lejtőin terjeszkedő települések üdülő jellegűek, a Pilis déli részén a bányászat után a falvak fejlődését részben az oda települt ipar, részben az üdülő jelleg kialakulása határozta meg. A népesség növekedése és különösen a nyári időszakban a vízigény rohamos emelkedése az ivóvízellátás korszerű és nagy mértékű fejlesztését tette szükségessé az 1960-as évek végén. így született meg az OVH határozata arról, hogy az 1970-es évtizedben meg kell építeni a távlati igényeket is biztosító Szentendre Térségi Regionális Vízellátó Rendszert. Az akkor a VIZITERV által tervezett177 kilenc települést összekapcsoló regionális mű, mely a későbbi Duna jobb parti Regionális Vízmű alapja, csúcsidőszakban 116 ezer fogyasztó 33 ezer mVnap vízigényének biztosítására három szakaszban épült meg. Az első szakaszban 1972-1975 között készült el a Szentendrétől kiinduló déli fővezeték rendszer, a hozzá tartozó medencékkel és a csobánkai átemelő teleppel. A távvezeték Pomáz-Csobánka-Pilisvörösvár-Pilisszentiván-Solymár településeket kapcsolta a szentendrei vízbázishoz. Az akkor kb. 12 ezer m5/nap vízmennyiséget szolgáltató Szentendrei regionális déli vízbázis 11 db csőkúttal, csápos-kúttal, 2 x 600 m3 térszíni tárolóval, valamint magas-nyomású gépházzal 1973-1977 között épült meg. A második szakaszban, a leányfalúi víztermelő telep 2 csápos kútja, 20 db csőkútja, a 2 x 600 m3-es medence és a központi gépház 1976-1977-ben létesült. Ez a vízbázis 15 ezer m3/nap víztermelést tett lehetővé. A harmadik szakaszban (1976-1978.) készült el a Szentend- re-Budakalász közötti távvezeték az ellennyomó medencével, a Szentendre-Leányfalu fővezeték, valamint a II. zónái távvezeték az átemelő teleppel. A beruházás keretében 54 km regionális fővezeték, 12 db medence készült 13 500 m3 tároló térfogattal és a termelőtelepek kapacitása - a bekapcsolt korábbi telepekkel együtt - 33,5 ezer m3/nap volt. Megvalósult a rendszer üzemeltetésének összehangolására, az optimális üzemi viszonyok kialakítására, az üzemeltetés biztonsága érdekében a telemechanikai irányító-, jelzőrendszer. A regionális vízmű az 1980-1990-es évek során tovább bővült. Megépült a Budakalász-Üröm fővezeték, a Piliscsabát, Jászfalut, Tinnyét a regionális ellátásba kapcsoló fővezeték, 221 A fóti vízmű
