Bényei Zoltán: A vízügyi szolgálat szervezete. (VMGT 53. VIZDOK, 1974)
I. ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK - 1) ORSZÁGOS VÍZÜGYI HIVATAL - b) Feladat- és hatásköre
Az államigazgatás szakágazatai mellett a népgazdasági ágazatoknak - mint az előbbiektől eltérő szervezet- és tevékenységi rendszereknek - a fogalmát és jogi szabályozását, továbbá az államigazgatási irányitó funkciók egyik sajátos területének, az ágazatirányitási hatáskörnek az egységes szabályozását az uj gazdasági mechanizmus bevezetése, illetőleg a gazdasági irányítás eszközeinek és módszereinek a megváltozása tette szükségessé. Mai állami és gazdasági rendszerünknek ui. az a sajátossága, hogy az állami gazdálkodó szervek (vállalatok) és a nem állami gazdasági szféra (szövetkezetek, magánszektor) gazdálkodását ugyanazok az állami szervek - a Miniszter- tanács, az ágazati és funkcionális főhatóságok - irányítják, mint amelyek az államigazgatás szakigazgatási funkcióinak az irányítását is ellátják. Ezzel szemben viszont az irányítás módszerei, néha eszközei is eltérnek az államigazgatás hatósági és szak-funkcióinak irányítási módszereitől; főként pedig a gazdálkodást végző szervezetek felügyeleti kapcsolatai nem egybevágóak az igazgatási tevékenységet ellátó szervek felügyeleti rendszerével, sőt ugyanazon államigazgatási ágazat felügyeleti rendszeréhez többnyire számos különféle gazdálkodást végző, tehát különböző népgazdasági ágazatba sorolódó vállalat tartozik. Ezért egyrészt az igazgatási feladatokat ellátó államigazgatási és egyéb szervek (intézmények,) tehát az államigazgatási ágazat, másrészt az azonos tárgykörű gazdálkodást végző szervek köre és alárendeltségi kapcsolatai, tehát a népgazdasági ágazat, egymást csak részben fedő fogalmak, s csak részben, inkább formálisan azonosak az egyik, illetőleg a másik területen alkalmazott irányítási, felügyeleti módszerek is. Olyan ágazatban, mint a vízgazdálkodás, ahol a vizügyi - szakigazgatási - célkitűzések és feladatok is elsősorban és rendszerint gazdálkodási tevékenység- a vízgazdálkodás - utján valósulnak meg, a szakigazgatási és gazdasági funkciók szorosan kapcsolódnak, a felügyeleti és irányítási eszközök (formálisan) néha alig ■ választhatók szét, s innen következik az is, hogy a vizügyi szervezet köre- ha nem is teljesen, de nagyrészt - megegyezik a vízgazdálkodási ágazatba tartozó szervek körével. Ennek ellenére a konkrét feladatot és tevékenységet (funkciót) illetően elvileg és gyakorlatilag is mindig különböztetni kell a vizügyi szak- igazgatási és a vízgazdálkodási (gazdasági) ágazati feladatok és funkciók között. A vízgazdálkodás önálló népgazdasági ágazati jellegét - tételes jogi formában is - a 2027/1967. (V. 28.) Korm. számú határozat 2. pontja ismerte el (bár ebben - nem pontos szóhasználattal - még a szakigazgatásra inkább utaló „vizügyi" ágazat megjelölés szerepel). Ennek alapján került kiadásra a vizügyi ágazati (értsd: vízgazdálkodási népgazdasági ágazati) irányítási jogkör gyakorlásáról szóló 2038/1967. (VII. 11.) Korm. számú határozat. Ezek alapján a vízgazdálkodási ágazat kialakítása az egyes szervek fő tevékenységi körének megfelelően történt, a „besorolási elv" alkalmazásával. Eszerint a vizgazdálkodási ágazatba tartoznak:*) 2. A vízgazdálkodási ágazati feladatkör X*Lásd: az OVH Pénzügyi Főosztályának 55.818/1973. számú közleményét (V.É. 1973. évi 23. szám 305. old).- 27 -