Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
1. A szabatos szintezési munka kezdete hazánkban. A Körös-vidék szintezése
Velük egyidejűén a Duna mentén dolgoznak a cs. és kir. szállásmesteri törzs háromszögelési osztályának katonai mérnökei : ők fejlesztik a fő háromszögláncolatot a Duna mentén. Ezt a munkát az irodalom „Donau-Triangulie- rung” [107] néven ismeri (1.07. ábra). Huszáraak a katonai háromszögelést kritika nélkül alapul kellett volna elfogadnia. De mind ő, mind Vásárhelyi, kiválóan értettek a numerikus háromszögeléshez is. Huszár nemegyszer felhívja felettesei figyelmét Vásárhelyi kiváló háromszögeiül tevékenységére [107], de ettől függetlenül a fiatal mérnök olyat alkot ezen a téren, ami önmagában alkalmas arra, hogy a legnagyobb figyelemmel forduljanak feléje. 1827-ben az Egyetemi Nyomda betűivel megjelent Vásárhelyinek „Introductio in praxim Triangulationis” o. munkája. Ezt rövidesen még egy másik követi, ugyanabban az évben, ugyanattól a nyomdától : „Auflösung einiger wichtigen Aufgaben als Beitrag zum geometrischen Triangulieren” [108]. Vásárhelyi oktatója a háromszögelés terén Huszár volt. Polgári vonalon ő volt az európai szinten álló geodéziai tudomány magyar letéteményese. A Duna-háromszögelés során is rájött a katonai háromszögelők által elkövetett olyan hibákra, amelyek a láncolatot (1.07. ábra) terhelték. 1826. július 21-én v. Stoischitz hadnagyot tárgyalásra kérette magához ez ügyben. Stoischitz egy hónap múlva, aug. 25-én Budán felkereste Huszárt hivatalában, és átadta írásban a bécsi katonai központ megjegyzéseit a fellelt hibákra vonatkozóan. A válasz erősen mentegetőző jellegű volt. A hibák kijavítását illetően azonban nem tudtak megegyezésre jutni, ezért saját háromszögelési protocollumuk egyik példányát Budán hagyta, hogy abba Stoischitz bármikor betekinthessen [109]. Az 1827. esztendő Huszár számára eléggé kellemetlenül kezdődött. Említettük már, hogy Bessenyei fellépte óta öntudatra ébredt a magyarság. Az 1805. évi országgyűlés követeli már, hogy a Helytartótanácshoz is legyen szabad magyar nyelvű beadványokat és felterjesztéseket intézni. 1807-ben az országgyűlés követeli, hogy az iskolákban kötelezően vezessék be a magyar nyelvet. 1825-ben megjelenik a „Zalán futása”, s most már a politikusok is — romantikus lelkesedéstől indíttatva — minden módot megragadnak, hogy az édes anyanyelvet megvetett állapotából kiemeljék. Az 1826. április 17-i felirat szerint a hazai nyelv, a „lingua patria” nem kevesebb, mint „a nemzeti szellem típusa”, és hazát szeretni annyit jelent, mint a hazai nyelvet szeretni. Voltak persze ellenérvek is, némileg a szlovákok, főként pedig a horvátok részéről. Szerintük a nemzetiségek miatt nem szabad a Helytartótanácsot és a közvetlenül alája tartozó szerveket megmagyarítani. Ám hiába voltak itt már az érvek. A gondolatot elhintették az írók, és az mindenhol jóstalajra talált. Az 1825. nov. 3-i kerületi ülésen Hagy Pál lelkesítő beszédére Széchenyi István, aki jóformán maga sem tud magyarul, egy évi jövedelmét ajánlja fel a Magyar Tudós Akadémia felállítására [110]. Ez a hazafiúi lelkesedés fűthette Huszár Mátyást, amikor 1827. március 20-án a Duna-mappáció jelentőségéről és állásáról szóló terjedelmes jelentését nem a kötelező latin vagy német, hanem magyar nyelven terjeszti fel (1.08. ábra). A jelentés olyan kimerítő és olyan értékes, hogy nem dobták vissza, de a Helytartótanács részéről Temesvári Miidós azonnal erőteljes megrovásban részesíti; írván, hogy a fennálló rendszabályok a nemzeti magyar nyelv („lingua Nationalis Hungarica”) használatát nem engedélyezik [111]. Huszár ettől a naptól kezdve többé nem a tudós, nem a geniális tervező és szervező, hanem rebellis magyar az Ober Landes Bau Direction szemében. 86
