Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
9. Az egykori bécsi Katonai Földrajzi Intézet szintezésének hibaforrásai
Kruis [31] alatt idézett tanulmánya a szabatos vizsgálati módszerek alkalmazásának magasiskolája, amelyhez — módszereiben — csak E. Kääriäi- nen klasszikus tökéletességű műve [46] fogható. A csehszlovák szintezés azzal kezdette 1918/19-ben tevékenységét, hogy a bécsi katonai szintezés poligonjait néhány II. rendű vonallal további részekre osztotta. Az újabb szintezés alkalmával tapasztalt hibákat grafikonban tüntették fel. A közlésnek ezt a módját megtartották akkor is, amikor az új országos I. rendű szintezési hálózat adatainak közlésére került sor. Hogy csehszlovák kar társaink közlésének, s különösen Kruis kitűnő tanulmányának lényegét tisztán lássuk, röviden összefoglalom az idevágó nemzetközi határozatokat és munkálatokat. A Közép-Európai Fokmérés utódja, a Nemzetközi Földmérési Szövetség 1912. évi hamburgi konferenciáján úgy találta : a felsőrendű szintezés szabatosság dolgában olyan nagymértékben haladt előre, hogy az 1867-ben hozott határozatokat szigorítaniuk kell. Lallemand javaslatára el is határozták egy magasabb szintezési kategória bevezetését. Ezt a kategóriát ,,m a g a s s z a- batosságú szintezésnek” nevezték el. Előírták, hogy ebbe a fokozatba azok a szabatos szintezések tartoznak, amelyeket oda és vissza értelemben mértek, továbbá a két szintezés lehetőleg ellenkező napszakban történt. Továbbá szükséges feltételnek jelentette ki a konferencia, hogy a magas szabatosságú szintezéseknél 1. a kilométeres véletlen valószínű hiba nem lehet nagyobb i 1,0 mm-nél (azaz a közép v életlen hiba nem lehet nagyobb ^ 1,5 mm-nél) ; 2. a kilométeres szabályos valószínű hiba nem lehet nagyobb ± 0,2 mm-nél (azaz a közép szabályos hiba nem lehet nagyobb ±0,3 mm-nél). Az ide vonatkozó további részletes előírások megtalálhatók Oltay Károly- nak [35] alatt idézett munkájában, valamint a Bulletin Géodésique 1936. évi 49. számában. Az utóbbi helyen bőséges irodalom tájékoztatja az olvasót a további irodalmi forrásokról. A mondott hibák képleteit Lallemand vezette le [47]. Ezeknek a levezetéseknek önkényes és nem egészen helytálló feltevéseire első ízben a svájci Bae- schlin mutatott rá 1918-ban, majd 1920-ban a svéd Rune foglalkozott részletesen a kérdéssel, és kimutatta, hogy egészen szélsőséges esetekben merőben hibás eredményt szolgáltatnak [48], Később (1930) Rune közölte azokat a képleteket is, amelyekkel a számítás már pontosabban végezhető el. Végül pedig a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió 1939. évi washingtoni konferenciáján Vignallal [49] együtt javaslatokat terjesztett elő a I.allemand-féle képletek kiegészítésére, illetőleg kijavítására [50]. A kérdés tisztázásához Gsebotarev is hozzájárult. A kérdés további fejlődését a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió 1949. évi oslói konferenciáján elhangzott előadások és a Bulletin Géodésique 1950. évi 18. számában megjelent közlemények jelzik. Magyar nyelven Homo- ródi Lajos adott róluk bőséges tájékoztatót [51]. Az 1949. évi oslói konferencia a szabatos szintezések vizsgálatára olyan képletek, illetőleg módszerek bevezetését határozta el, amelyek azon az alap- feltevésen nyugszanak, hogy a szabatos szintezés némely szabályos hibája csak rövidebb vonalon befolyásolja egyoldalúan a szintezés végeredményét; nagyobb szintezési hosszon a szabályos hiba arányossági tényezője nagyságát 548
