Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
8. Szabatos vízrajzi szintezési hálózat fejlesztése a századfordulón
dik mérés egy és ugyanazon a napon történjék, de a második mérés a napnak ne azonos óráiban, és ne az első mérés haladásának irányában. Azért követjük ezt az eljárást, hogy a légköri viszonyok hatásából eredhető hibákat a lehetőségig elkerülhessük ; mert egyébként sokszor a legnagyobb vigyázattal sem tudjuk a refrakcióhibákat elkerülni. 7. A szintezési vonalat előzetesen kiméretjük és kikarózzuk. A cövek tetejébe patkószeget veretünk. A szintezőléceket ezekre kell helyezni. A cöveksornak a töltésen legalább 1 méterrel a koronaéltől a töltés tengelyvonala felé eltolva kell haladnia, egyrészt azért, hogy az észlelő a műszer körül teljesen szabadon mozoghasson; másrészt azért, mert a cövekek- nek feltétlenül szilárdabb talajba kell kerülniük. Az első és második mérést, az úgynevezett ellenőrző szintezést, ugyanazokon a cövekeken hajtsuk végre. Az ellenőrző szintezés alkalmával azonban csak akkor haladunk tovább, ha a kötőpontok közötti magasságkülönbséget 1 mm-én belül ugyanakkorának találjuk, mint az első mérés esetében. Ha azonban az eltérés az 1 mm-t meghaladja, a műszert felemelve és újból felállítva egy harmadik, esetleg negyedik stb. szintezéssel is meghatározzuk a két cövek különbségét mindaddig, amíg a két kötőpont magasságkülönbségére legalább két olyan értéket nem nyerünk, amely 1 mm-en belül egyezik. Eljárásunknak ez a része nagyon fontos és lényegesen előmozdítja a szintezés pontosságát, mondja az egykorú írás. Ugyanis ilyen eljárással teljesen kizárjuk annak lehetőségét, hogy lényeges hibákat egy helyütt kövessünk el, s emiatt a szintezésben lépcsők keletkezhessenek, vagy hogy a hibák felismer- hetetlenül lappanghassanak. Ezenkívül, ha a szintezési poligon zárása alkalmával bármilyen hiba mutatkoznék, bizonyosak lehetünk abban, hogy azt a hibát nem egy helyütt, egy alkalommal követtük el, hanem az egész poligon mentén., szinte minden egyes műszerállásban, aprócska hibák alakjában. Vagyis a mutatkozó záróhiba a valóságban is eloszlik a poligonban, valamennyi vonal valahány műszerállásában, a szintezési poligon teljes hosszában. Ellenben, ha az első és a második mérést nem azonos cövekeken (kötőpontokon) hajtjuk végre, az is megeshetik hogy egyik műszerállásban lényeges plusz értelmű hibát követünk el, majd a következő műszerállások egyikében körülbelül szintén olyan nagyságú mínusz hibát, amely az előbbit kiegyenlíti, és így az elkövetett hibának nem jöhetünk tudomására. Sőt, ha a különböző irányú szintezésből származó hibák nem egyenlítik ki egymást, azt sem tudhatjuk egészen bizonyosan, hogy a mutatkozó hibát egyetlen műszerállásban követtük-e el, vagy apránként'növekedett fel ennyire. Emiatt a hibák eloszlatásánál sem lehetünk teljesen bizonyosak a dolgunkban. Eljárásunknak ezt a részletét annál is fontosabbnak tartjuk, mivel a szintező mérnököt teljes önismeretre vezeti. Azáltal ugyanis, hogy mind a két szintezés ugyanazokon a kötőpontokon, mégpedig a munka közben érintetlenül hagyott cövekeken történik, mindegyik szintezési cöveknek a magassága ismeretessé válik mind a két mérésből. Az egyik szintezés eredményeit vízszintes vonallal fejezvén ki, rakjuk fel erre — merőlegesen — a két szintezés között kötőpontonként mutatkozó különbségeket. Ha az így nyert pontokat folytonos vonallal kötjük össze, a két vonal egybevetéséből láthatjuk, hol növekszenek az eltérések (-)-), hol (—) értelemben, s hol fut a két vonal közel párhuzamosan egymással. (Ahol a vonalak párhuzamosak, ott lényeges hiba nem keletkezett.) Ebből a rajzból a mérnök tökéletes képet nyer saját mérésének pontosságáról. Ha például az „oda” és „vissza” szintezés eredményeiből 480
