Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
Bevezetés
b) a bányabirtok határainak kijelölését a külszínen és a bányában ; c) bányatérképek szerkesztését \ d) a bányaüzemmel kapcsolatos vízépítési feladatok, mint vízvezető árkok, üzemi és erővíztároló tavak, gátak létesítését.” A 12. pont előírja a gyakorlati kiképzés szükségességét. Eszerint tehát a növendékek nemcsak elméleti, hanem gyakorlati téren is megfelelő kiképzésben részesültek. Az iskola tanulmányi ideje kétéves volt. Az első évben minden tárgyat közösen hallgattak a növendékek. A másodikban szakok szerint elkülönültek, és oklevelüket is ennek megfelelően nyerték. E szakok: 1. bányamívelés ; 2. bányamérés; 3. ércelőkészítés, próbamesterség és kohászat; 4. pénzverés. A bányaméréshez tankönyvül Nicolaus Voigtei (1658 — 1714) : Vehrmehrie Geometria subterranea, oder Markscheide-Kunst című, Eislebenben kiadott művét használták. Ez az első önálló és több mint félévszázadon át használt egyetlen bányaméréstan, amely bő matematikai alapokon tárgyalja a bánya- mérés módszereit és eszközeit. Első kiadása 1686-ban, a negyedik 1713-ban jelent meg [30]. Kétségtelen, hogy a szintezés (nivellatio, libellatio) tanításával ebben az iskolában Milcoviny már részletesen foglalkozott. Mária Terézia a bányatisztképző iskolát 1770-ben bányászati akadémiává szervezte át. Az átszervezés 1763-ban kezdődött meg, amikor is megszervezték az első, főiskolai jellegű tanszéket, s arra Jacquin Miklós Józsefet nevezték ki. Ásványtant, vegytant és kohászatot tanított növendékeinek. Két év múlva (1765) a mennyiségtan, a természettan és a bányagépészet tanszékét szervezték meg. Első tanára Poda Miklós lett. 1770-ben nevezték ki az első tanárt a bányamíveléstan katedrájára Delius Kristóf Traugott személyében. Ezzel egyidejűén, 1770. április 14-én nyerte el az iskola a bányászati akadémia címet is. 1834-ben tovább bővült a tanított tárgyak sora. Az ekkor szervezett új tanszéken ábrázoló geometriát, rajzot, polgári építészetet és vízépítést, vízszabályozást tanítottak. 1803-tól kezdődően a bányamérést a III. évfolyam hallgatóinak adták elő. Ezt a tárgykört korábban csak a gyakorlati készség elsajátítása érdekében iktatták be ennek az évfolyamnak a tanrendjébe. Elméleti alapjait ugyanis az első évben hallgatott mennyiségiani, illetőleg geometriai és trigonometriai kollégiumok szolgáltatták. A gyakorlatokat sem a professzor, hanem a selmeci (szélaknai) bányamérnök tartotta. 1803-tól kezdődően azonban ebből a tárgyból is rendes elméleti és gyakorlati órákat tartottak és szigorú vizsgákat (szigorlatokat) vezettek be. A bányamérési kollégium keretében ismertették a geodéziai műszereket és segédeszközöket, azok használati módját mind külszíni, mind földalatti mérések esetére. A fennmaradt leltárokból megállapítható, hogy a demonstratív- műszerek között volt instrumentum goniömetricum és szintezőműszer egyaránt. A hallgatóság a műszerekkel nemcsak az intézetben, hanem künn a terepen is dolgozott. A terepfelvételek eredményeit térképekké és szelvények formájában dolgozták fel. A hallgatók gátakat, bányatelkeket, víztárolókat tűztek ki, csatornák nyomvonalát tervezték meg stb. Számos feladat megoldása során terjedelmesebb szintezési munkára is volt szükség. 1803-ban már térkép rajzra is heti 3 órát iktattak be. Ezeken az órákon a szintvonalas térképek szerkesztésének módját is gyakorolták. A mérési gyakorlatokhoz szükséges műszereket a szélaknai bányamérési hivatalnak kellett kölcsönöznie [31], 29
