Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
5. Szintezések Pesten és Budán a XIX. században
hídtól délre, a Vásárhelyi-féle sodorban mérve 158 ölre, azaz 299,64 m, kikerekítve 300 m távolságban [6]. 1906 május havában bontották le, mivel akadályozta ,,a rudasfürdői közúti vasút” építését. A 1823. és 1849. közötti vízállás leolvasásai megmaradtak [7]. Nincsen pontos tudomásunk arról, mikor építették. Azt azonban tudjuk, hogy 1823 óta naponta rendszeres leolvasásokat végeztek rajta. (Az 1823. és 1849. közötti leolvasásokat tartalmazó feljegyzések máig is megvannak.) [8]. A régi budai vízmércének a Pesten és Budán, valamint a főváros környékén folytatott szintezések során kimagasló szerep jutott. 1862-ig, mintegy 100 éven keresztül minden e környékbeli lejtmórés ennek a vízmércének sempontjához (semlegespont, nullpont) igazodott. A mércét a Duna-mappáció során 1836-ban kapcsolták be a Petronelltől kezdődően kifejlesztett szintezési hálózatba. A mérce sempontja „petronelli függőkben” kifejezett értékét tehát legkorábban 1836-ban kaphatta. Azonban a szóban forgó vízmérce kezdővonását már korábban is használták különféle lejtmérésekhez kiinduló pontul. Ezt bizonyítja Vörös Lászlónak (5.05. ábra), a Duna-mappáció mérnökének, Vásárhelyi Pál egyik közvetlen munkatársának és később egyik helyettesének, Pest és Buda környékéről 1833-ban kiadott térképe [9] (5.06. ábra). Erről az érdemes szerző azt mondja, hogy a korabeli „legújabb és eredeti térképek és . . .adatok” felhasználásával készült. Ez időben a budai vízmérce kezdővonásának magassági értéke még 0'—0"—0'" volt, mert nem volt mihez hasonlítani. Annak ellenére azonban, hogy a régi budai vízmérce sempontjára alapozott magassági felvételek elszigetelt (relatív) rendszert, alkottak, számos lej,tmérésnek kellett már a XIX. század elején is lennie, aminek éppen Vörös térkép«' is egyik fő bizonyítéka [10], 1834-ben a pesti és budai partmenti részeken Fásárhelyi Pál kisebb mérvű lejtmérést végeztetett. Ezeknek a felvételeknek szintén a régi budai vízmérce (5.07. ábra) kezdővonása volt a kiinduló pontja. 1834. okt. 17-én erre az alapszintre vonatkoztatva határozta meg Vásárhelyi a Duna helyi vízszintjének magasságát, amire később többször is hivatkozás történik. Mind ez ideig tehát a régi budai vízmérce sempontjára vonatkoztatott magasságok éppúgy az alapszinttől felfelé számítva értendők, mint pl. a tengerszintfeletti magassági mérőszámok. 1836-ban azonban a Duna-menti lejtmérés- sel elérkeztek Budáig és a vízmércét bekapcsolták a petroneli rendszerbe. Ekkor az addigi 0'— 0"— 0"' értékű sempont magasságát petroneli függőkben is meghatározták. Ez az érték : 164'—1"—6%"', azaz 51,878 méter [11]. A petronelli rendszer alapszintje (hasonlítósíkja) magasan fekvő szint; tehát a pontok magassági helyzetét felülről lefelé tartó függőlegeseken, ,,függőkön” mérjük. Mennél magasabban van egy pont, függőjének értéke annál kisebb, illetőleg fordítva : minél mélyebb helyzetű valamely pont, függőértéke annál nagyobb. A nagy pesti árvíz utáni munkálatok során végrehajtott lejtméréseket ugyancsak a régi budai vízmérce sempontjára alapozták. így ezt a sempontot használta kiinduló pontul Vásárhelyi 1838. okt. 14-én, a dunai nullvíz magasságának megállapítása alkalmával [12], A nagy árvíz elvonulása után nemcsak az Orsz. Építészeti Főigazgatóság hajózási osztálya (abban az időben oda tartozott mindennemű vízrajzi és folyamszabályozási ügy), hanem Pest szab. kir. főváros tanácsa is azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, egy jövőbeni hasonló katasztrófa meg280
