Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
1. A szabatos szintezési munka kezdete hazánkban. A Körös-vidék szintezése
A magunk részéről a régibb szintezések megbízhatóságát illetően erős kételyeink vannak. Az 1.24. ábrán feltüntettem a Tiszacsege és Debrecen között végrehajtott 1846. évi ellenőrző szintezés és az eredeti Bogovich-, illetőleg Holecz-féle szintezés eredményei közt mutatkozó különbségeket. Okmányszerű bizonyítékaink vannak arra nézve, hogy 1824 és 1846 között a régi és elhasznált Voigtlander-féle szintezőműszereket korszerűbbekkel cserélték ki. Ezen az alapon feltehető, hogy az 1846. évi szintezés az előbbinél nagyobb pontosságú volt. A két szintezés eredményéből számított koordináta-különbségek egy — majdnem egyenletes menetű — hibára utalnak, amely Tiszacsegétől Debrecenig folytonosan, mégpedig 37 mm-ről 426 mm-ig növekszik. Nagyobb, mégpedig a Kis-Hortobágynál, illetőleg a Tirimpónál mutatkozó értékhez viszonyítva 40 cm-t meghaladó, sőt az 50 cm-t majdnem elérő kiugrás Balmazújváros és Vinyó csárda között mutatkozik, vagyis a legmélyebb fekvésű, leginkább mocsaras, lápos részeken. Ott, ahol ma a Keleti-főcsatorna húzódik. A hibagörbe menetéből következtethetünk arra, hogy a nagy kiugrás nem származhatik a műszer süllyedéséből vagy elmozdulásából, mert a Látó- képi csárdánál a különbség visszatér normális menetéhez. A Kis-Hortobágy és a Látóképi csárda közötti nagy kiugrást — szerintünk — a szikes tavak között, párás környezetben kanyargó, vakító szikporral fedett földutakon fellépő refrakció okozhatta. A Tiszacsege és Debrecen között mutatkozó, igen egyenletesen növekvő hiba pedig származhatik onnan is, hogy a távcső irányvonala esetleg nem volt tökéletesen párhuzamos a szintezőlibella érintősíkjával. (Azzal ui. minden bizonnyal számolnunk kell, hogy a léctávolságok ebben a korban és ezen a terepen nem voltak mindig a megkívánt mértékben egyenlők.) A szóban forgó eltérés Tiszacsegénél 37 mm, Debrecennél 426 mm. Eszerint az eltérés kilométerenként 7,22 mm-rel növekszik. * Immár 120—130 esztendő távlata választ el bennünket a Huszár, Bogovich és Holecz által vezetett szintezésektől. Az általuk meghatározott „fixpontok” javarészét elpusztította az idő. Ma már csak megközelítően tudjuk elénk idézni e korai korszak, a szabatosságra törekvő szintezések kezdeti időszakának munkálatait és eredményeit. Ennek ellenére a fennmaradt (és fentebb ismertetett) leírások és a különböző korú, de ugyanazokra az alappontokra vonatkozó protocollumok mind az ez időbeni szintezések kiviteli módjáról, mind azok megbízhatóságáról némi fogalmat nyújtanak. Ami e régi szintezések és a mai országos (úgynevezett nadapi) alapszint viszonyát illeti, ezt az egyetlen érintetlenül fennmaradt kapcsolópont : az egykori Kis-Hortobágy csárda régi ivójának küszöbe alapján állapítottuk meg. A küszöb mai magassága : 92,290 m. Ugyanennek függőértéke 1828-ból : 178'—8”—9"', illetőleg 1846-ból: 180'—4"—5'”. Ez utóbbi 57,011 m-nek felel meg. Fentebb láttuk már, hogy Huszár és a Bogovich alapszintjei között 550', azaz 158,040 m volt a különbség. Eszerint a küszöbnek Huszár szintezési rendszerében 369'—7"—7'", azaz 101,029 m felel meg. Minthogy ugyanennek a küszöbnek mai magassága : 92,290 m, következésképpen a Huszár-féle és a nadapi alapszint különbsége : 101,029— 142
