Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)

1. A szabatos szintezési munka kezdete hazánkban. A Körös-vidék szintezése

féle háromszögelés is megelőzze a térképezést — nagy táblákon összeillesztet­ték és összekapcsolták* őket. Most került volna a sor a térképek tisztítására, amikor a tekintetes királyi biztos úr, Fáy Barnabás (ilyen értelmű magánutasí­tás formájában) azt a figyelmeztetést kapta, hogy mindezeket a térképeket szigorúan az 1" : 500° méretarány szerint dolgoztassa át. Arra kényszerültünk tehát, hogy az egyszer már redukált térképeket még egyszer redukáljuk. Ezt itt mellékesen azért is meg kell jegyeznem, mert az előzőleg alkalmazott eljárás felszámolásáról ennek a körülménynek ismerete nélkül nem lehetne kellőképpen 1.23. ábra A Kishortobágyi csárda (Bendejy felv. 1953) ítéletet alkotni. Mert világos, hogy miután már minden egyes térképlapot a különféle méretarányokból egy ízben már egy és ugyanarra a méretarányra átrajzoltunk, majd ezeket a lapokat össze is illesztettük és össze is dolgoztuk, a kész és megtisztított térképekről egy kisebb (1” : 500°) méretarányú térképet készíteni sokkal könnyebb, kevesebb fáradságot és időt követelő munka volt, mintha az előbbi redukció nem történt volna meg.” ,,Erre a 20 szelvényből álló, megtisztított térképre rakták fel az összes lejtezési fixpontokat, valamint a Tiszán felvett keresztszelvényeket is. A többi lejtezési fixpont, vagyis a vízszín, a szondázott Tisza-meder, a partmagasságok adatainak felírását azért kellett elhagynunk, mert a térkép méretaránya nagyon kicsiny, úgyhogy ennyi sornak sehogy sem jutott hely. Ezeket a nagyobb, már előbb említett, 1" : 500° méretarányúra redukált térképre** raktuk fel.” „Ahol bizonyosan meg lehetett adni, az árvizek határvonalát is felraj­zolták. Általánosságban meg kell jegyeznem, hogy nagyobb árvizek alkalmával a mocsarakon kívül valamennyi mező, erdőség és legelő is víz alatt állott. A szokványos árvizeknél azonban a legelők egy része víztől mentes maradt; * Ti. a szelvénykereteknél csatlakoztatták őket. ** Itt téved ; helyesen : 1" = 200° méretarányú térképről van szó. 137.

Next

/
Thumbnails
Contents