Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
1. A szabatos szintezési munka kezdete hazánkban. A Körös-vidék szintezése
A 40. § a folyószabályozással kapcsolatos alapismereteket és az ide vonatkozó különleges bemérési és magasságmeghatározási teendőket illető utasítást tartalmazza. A 41. §-ban a töltések által összeszorított víztükör magassági viszonyainak alakulásával foglalkozik. A koronaszint és a vízszint közötti viszony változását állandóan figyelni kell, és erre a legjobb módszer : a szabatos szintezés, A 42. § a szintezési mellékvonalak céljával, tervezésével és a mellék- hálózat kifejlesztésének kérdésével foglalkozik. A folyómederrel közvetlenül szomszédos térség az a síkság, amelyen a lezúduló árvizek szétterülnek. Ezt a területet az árvédelmi töltések tervezése, esetleges víztárolási tervek készítése céljából tüzetesen ismernünk kell. Erre a célra szolgál a szintezési mellókhálózat. Ennek kifejlesztése alkalmával készítünk keresztszelvényeket az ártérről. Ha valahol a terepen csak olyan kisebb mélyedések volnának, amelyeket a szem szinte nem is vesz észre, a helybeliek útmutatására és helyi ismereteire lesz célszerű hagyatkoznunk. 43. §. Igen nagy gondot kell fordítani a kiterjedt mocsarak felvételére. Ne gondolja senki, hogy egy több négyzetkilométernyi mocsaras területet elegendő körülmérni és körülszintezni, írja Huszár. Azzal, hogy határvonalát ismerjük, belsejéről még semmit se tudunk. Ha mélysége megengedi, cölöpöket verünk le, arra állítjuk a szintező műszert, és így hatolunk — esetleg csónakon — a mocsár belsejébe. És ha nem megy nyáron, hajtsuk végre a felvételt és a szintezést télen, amikor a mocsár befagyott. Hogy a mocsarakat lecsapolhassuk és területüket hasznos termőfölddé tehessük, első és legfontosabb követelmény lejtőviszonyaiknak általános és részletes megismerése. Azzal nem szabad törődni, f ogy ez a szintezési munka aránylag sokkal tovább tart, mint bármely más szintezési feladat. A továbbiakban igen figyelemre méltó megfigyeléseket közöl, a régi idők alföldi mocsarairól. A folyásirányra harántirányban keletkezett mocsár keletkezésének oka — írja Huszár — elsősorban a termőföld keménysége, mert különben a folyómederben egytömegben lefolyásra kerülő víznek, könnyen málló talajban van még annyi eleven ereje, hogy medret vájjon magának, s ha másként nem, oldal irányban folyjék. Elhagyott folyómedreknél és árkoknál mindig ez az eset. A hosszabb időn keresztül elárasztott területet, természetes úton, nád és egyéb vízi növények lepik el. Ezek idővel elkorhadnak, s belőlük egy felső, zöld takaró, vagyis posványbunda keletkezik. Ez a takaró többnyire életképes. Különös tulajdonsága, hogy könnyebb a víznél; ennélfogva a víz színén úszik, s ha csak a gyökerek a fenékhez nem kötik, maga előtt hajthatja a szél. (Ma úszóláp a nevük.) A zöld takaró és a szilárd talaj között folyik a víz, részben az egyenlőtlen nyomás, részben a lejtés következtében, részben a különböző sebességek miatt, mert hogy tudna különben egy mocsár alól, amelynek nincs nyílt, közvetlen lefolyású csatornája, oly sok víz elfolyni? A láptakaró felemelkedik vagy alámerül aszerint, hogy a víz emelkedőben, vagy apadóban van-e. Ezért nem lehet egyetlen esetben sem a mocsár valódi felszínét egyetlen szintezéssel annak felületén meghatározni, hanem a szintezett pontokon a mocsár alatti szilárd talaj mélységét meg kell határozni. Evégből egy bizonyos mélységig — ha kell — ássunk le, majd egy mérőrudat eresszünk le a szilárd fenékig. Leghelyesebb a szondázást nem egy, hanem 124
