Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

osztrák szolgálatban álló térképező ha­dimérnök volt [87], valóban a saját szemével láthatta az elöntött területe­ket. Egyetlen durva tévedése Siófok körül adódik. A kenesei partok annyira fel­tolódtak, hogy térképén K— Ny-i vonal­zásúak; a Sió pedig Kajár táján lép ki a Balatonból. Ettől a tévedéstől eltekint­ve azonban, van ennek a térképnek fontos mondanivalója is. A Siót fel­tűnően vastagra rajzolta. Bizonyára nem véletlenül. Ezzel azt fejezte ki a szerző, hogy a Mezőkomárom — Mária-majori el­zárás fölött a tó lefolyása, amelyet ak­koriban semmiféle zsilip sem szabályo­zott, teljességgel megtöltötte a völgy alsó, mélyebb részét. Ez a térkép egy sor későbbi, hasonló célú haditérkép Balaton-rajzának vált alapjává. Natale di Angelini térképe Az előbbivel körülbelül azonos idő­ben (1560 körül) az Angelini család egy másik tagjának munkája nyomán készült egy másik Balaton-térkép is. Eredetijét Bécsben őrzik; a balatoni lap tulajdon­képpen a neves Atlas Stosch-nak egy részlete (1.83 ábra). A térkép a Balaton délnyugati felét madártáv latszerű'en ábrázolja. Szigliget (Zigliget) nyíltvízzel körülvett való­ságos sziget. Keszthely a Lesence völgy elöntése miatt egy félsziget orrában levőnek tűnik. Fölötte (Vo)ny(a)rc (=Gwrg) látszik. Igen hűen ábrázolja a térkép a maga jelentéktelenségében Zalavárt, a vizektől védett Egervári, Csobáncot (Svbank) és a rajzilag is nagyon jól sikerült Badacsonyt (Ba- dommegh). Fonyód (Tanot) vízi védel­mére és Hídvég (Idwyg) helyzetére is érdemes egy pillantást vetnünk. A Nagy­berek ábrázolása szembetűnő. Natale di Angelini azonban Badacsony­tól északkeletre nem járt; térképén a Balaton északi fele teljesen elnagyolt. Ennek ellenére egyike legértékesebb régi Balaton-térképeinknek. Zénói Dominico haditérképe 1570 tájáról A mohácsi vésszel szabad utat nyert török terjeszkedést az egyenetlenkedő Európa rettegéssel vegyes érdeklődéssel figyelte. A pórnép nem sokat tudott róla, de a szalonoknak a porta tervei, a muzulmánok előnyomulása, a Magyar- országon folyó háború pillanatnyi állása állandó témája volt. Ezt használták ki az élelmes nyugati, főként a velünk szom­szédos országok kiadói arra, hogy minél több térképet készíttessenek és bocsás­sanak közre a magyar-török hadszíntér­ről. Ezek között sok a másolat, de van egynéhány, amelyen fel lehet fedezni a 1.81 ábra. Nicolo di Angelini Balaton-térképe 1560 tájáról 72

Next

/
Thumbnails
Contents