Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
IV. A Balaton évszázados feliszapolódásának vizsgálata
millió m:i csapadékvíznek felel meg. (A tó nyílt vízszínére hulló csapadékot nem vettük figyelembe, mert az közvetlenül a tóba hullik és csakis oldott sókat tartalmaz.) Méréseink ez idő szerint elég gyérek ahhoz, hogy konkrét adatokkal számolhassunk. De az előadottak elegendők lehetnek annak érzékeltetésére, hogy különösen az északi part kis vízfolyásai évezredek óta annyi hordalékot szállítottak a Balaton medencéjébe, hogy ennek a körülménynek a hatása számottevő lehet a fenékiszap egyenetlen vastagságának alakulásában. Az északi partok menti aránytalanul nagy iszapvastagság egyik oka kétségtelenül ebben a tényben kereshető. A feltöltődési viszonyok alakulását lényegesen befolyásolják a Cholnoky [10] által részletesen tanulmányozott, partok menti áramlások. Szerinte a belső áramlások eredő oka a tihanyi szorosban tapasztalható igen erős áramlás. Ez kezdetben a széllel egyirányban keletkezik, majd megfordul és a széllel ellentétes irányban mozog. ,,A szél ellen futó áramlás — írja Cholnoky — az erősebb, és ez sokszor igen nagysebességű.” Ez az áramlás a szorost elhagyva, és a tó szélesebb keresztmetszetű részeibe érkezve, veszít sebességéből és köröző áramlássá alakul. Ennek ellenére így körözgetve végigfut a déli part mentén, majd, a beömlő Zala vizével egyesülve az északi partok mentén visszatér Ti- hanyhoz. (Ennek az áramlásnak kinyomozására Cholnoky 40 darabból álló palackpostát használt.) A szóban forgó áramlások a déli partok mentén a sekély mederből alig kimagasló zátony-szigetecskéket és tur- zásokat hoznak létre. Az előbbieket Cholnoky (a helyi halász-tájszavakat megtartva) pandallóknak nevezi. A pandallók általában mindig elliptikus alakúak. Ha továbbfejlődnek, vagy egy-egy turzás- hoz kapcsolódnak, akkor a partból a tó belseje felé kiágazó egy- vagy több ágú keskeny gátat, természetes „sarkantyút” alakítanak ki. Ezek között és mögött a feltöltődés azonnal megkezdődik [10; 146 — 163. ábra]. A pandallók létezését észrevette már Erdős Ferenc is, és említi azokat a Balaton vízrajzi felvételéről szóló művében [19]. Szerinte a pandallók hossztengelye az uralkodó széliránynak megfelelően általában É-tól Ny felé számítva: 26°, 63°, illetve 99° körül fejlődött ki (adatait 67 pandalló hossztengely irányszögének meghatározása alapján, középértékként közli). A déli partvonal mentén néhány száz, esetleg 0,5—1,0 km szélességben a mederfenéken más morfológiai érdekesség is mutatkozik. Nevesen abban a sávban, ahol a mederfenék tömött, csillámos, inkább durva szemű pannon homok, vagy pannon meszes márga málladéka, a partvonallal párhuzamosan futó gerincek képződtek. Ezek között lapos vályúk vannak. A gerinceket is víz borítja. A vályúk relatív mélysége 60 — 120 cm. A gerinceket a halászok gerendeknek nevezik (egyes számban: gerend). Kellő világításban kitűnően észlelhetők a kenései magaslatról. Innen letekintve észrevesszük, hogy a part közelében a víztükör világosabb és sötétebb csí- kozottságúnak látszik. Ezt a színhatást a víz alatti gerendek, illetőleg vályúk okozzák. A gerendek egymástól 40—50 m távolságban vannak. Általában 5—6, kivételesen 8—10 gerendás vályúsor szokta kísérni a déli partokat. A déli partvonal mentén tehát a természetnek érdekes, kettős játéka figyelhető meg. A szél keltette hullámok egyrészről erősen pusztítják, nyaldossák a partot. Az elhabolás következtében a part mind inkább előrenyomul a szárazulat rovására. Ugyanakkor azonban az áramlások pandallókat és ezeket a parttal összekötő turzásokat hoznak létre. Továbbá kivájják a gerendek közötti vályúkat. Ebbe iszap rakódhat le, és gyökeret verhet bennük a parti növényzet. Az utóbbi folyamatok a tó feliszapolódá- sát segítik elő. Az északi partok közeléből hasonló jelenségeket nem ismerünk. A partok meredeken szakadnak le a tóba. Helyenként kisebb méretű kavicsturzás védte a partokat, de ezek ma már a mesterséges feltöltések miatt alig-alig láthatók. Balatongyörök előtt a mederfenék pannóniai agyag. Ebből az áramlások szabályos, kerek és lapos agyag szigetecskéket alakítanak ki. Alacsonyabb vízálláskor a vízből kibukkanó szigetek mint valami kerek agyag asztalok (mezák!) jól láthatók [10; 100. ábra], 6. A Balaton feliszapolódási viszonyai a tó hossztengelye mentén Az előzőkben ismertetett eredményeinket a 4.13 ábrán a tó hossztengelyében foglaltuk össze. Az ábrából kétségtelen bizonyossággal megállapítható, hogy a Balaton medencéje 190 esztendő alatt igen számottevő mértékben fel- iszapolódott. Mégpedig átlagosan a tó egész medencéjére vonatkoztatva: 1,25 m-rel, ami évi 6,50 mm átlagos felisza- polódásnak felel meg. 4.11 ábra. A kéthullámos szabályos ingás fázisai a Balatonon (Cholnoky J. szerint) 197
