Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

malmot is hajt, és nincsen állat, amely egykönnyen átgázolhatna rajta.

(A veszprémi káptalan sokat emlegetett foki malmáról van szó ... Ez a malom a közigazgatási hatóságoknak sok gondot okozott, ellenben a káptalannak igen sok hasznot hajtott. A malom megmentése érdekében léptették fel Tum- fert Krieger ellen. A malom lebontására csak az 1811—1823 között végrehajtott Sió-szabályozás alkalmával került sor.)

A Sió mintegy 3 mérföldnyi hosszon változatlan vízbőséggel és mélységgel kanyarog, majd egyszerre láthatatlan csatornába búvik, s lassan alámerülve, több mint egy mérföld hosszúságban útja a föld alatt vezet. Bizonyos, hogy a Somogy megyei Adánd falutól a kus- tyáni pusztaságig semmi sem látszik a folyóból, mert mindent beborít a dús növényi vegetáció. Sok a virágokkal ékes legelő és minden egyéb, amit a vizenyős talajt kedvelő növényzet napvilágra hoz.

Azon a részen, ahol a folyó elrejtőzik, meg azon is, ahol újra előbújik, a talaj posványos, náddal és kákával benőtt. A kettő közt az átkelés a kustyáni puszta magaslatán át történik, melyet épp ezért Kustányi Kellőnek (átkelőnek) neveznek.

(Szentgyörgyi Horváth János vasi alispán 1683. július 2-án így ir az átkelő helyekről Batthyány Ádám főkapitánynak: ,,A török Bécs felé vonulását megnehezítendő . . . kívántatik mennem a Rábára mindenütt bevágni az kelőket” [Tört. Tár. 1887.]).

A Sió Szentmihály pusztán túl mintegy új forrásból bukkan elő, innen pedig a — somogyi Hídvégig több ágra szakadón és egy nagyobb szigetet alkotva — jobb ágával Hídvég, a ballal Mező- komárom mentén kanyarog. Ugyanitt közös híd visz rajtuk keresztül. Ezen túl a két meder ismét eggyé lesz és Ozorát öntözi. A falun túl a Sió a Kapóssal, majd Simontornyánál a Sárvízzel egyesül. A Sió medre sekély, ezért vize gyakran lépi túl partjait. Halban bővelkedik. Sehol sem ettünk ízletesebb csukákat.

A legtöbb halfajta a Balatonban él. 1701-ben 6 legkisebb pénzdarabért

olyan sok mindenféle halat, de különösképpen csukát és pontyot adtak, hogy ennek Veszprémbe viteléhez egy tagbaszakadt legény ereje alig volt elégséges.

Lukács L. szerint ez a „legkisebb pénzdarab” a dénár volt, amelyből 100 tett ki egy kurta ( = magyar) forintot, és 120 egy rénes forintot. (A rénes vagy rajnai forint a tallér 2/3 része volt = 60 krajcár = kb. /г dollár, az 1852. évi aranyértéke szerint, tehát egyetlen kilogram élő hal mai értékének felel meg.)

A Sárvíz, amelyet a veszprémiek Sár- réthének is neveznek, hasonlít a Sióhoz: Öskün túl — mintegy két mérföldnyi- re — egy kiterjedt mocsárból ered. Ezt a mocsarat a magyarok Tikiri Tónak nevezik. A tó neve helyesen: Kikéri (= Kékerű) tó. Ennek gátján vonul végig a római hadi út [227] . Ez a mocsár a Bakony erdőség behorpadt szegélyén egy lesüllyedt öblű réthez hasonló. Széleit kőgát zárja le. Falazott építmény ez, melyet szilárd bolthajtás erősít. Ez előbb gyors áramlással, majd lomhán, széles nádbozótba veszve folydogál tovább. A megye határán veszi fel a Séd folyót.

Bél leírása meglepően egyezik Krieger- nek a Sió folyásáról 1776-ban készített térképéhez csatolt műszaki leírás („Des- criptio”) adataival. Krieger leírása alapján az ingó lápról Cholnoky Jenő megállapítja, hogy a Sió vize „az enyingi patak mocsaraival való összefolyás után eltűnik a láp alatt s csak kevéssel Hídvég felett bukkanik újra elő.” A Hídvég és Mezőkomárom közötti sziget jól látható Beszédes Józsefnek Sió-szabályo- zási tervrajzán is.

Veszprém megye falvai közül Bél megemlíti Veres-Berényt: apró falvacska a Balaton keleti szélén. Vidéke erdős és dombos; talaja vöröses homokkal kevert agyag.

Kenese: a jezsuiták birtoka. A magas partok (1.152 ábra) mintegy levágják és visszaverik a habjaival nekik ütköző tavat. A falu kiválóan szép fekvésű. Szőlőskertek ölelik körül. Az egész vidéken a legnemesebb fehérbogyós szőlő itt terem.

Fok (ma: Siófok) községet hajdan I. András oklevelében ,,Fuk”-nak nevezték. A Sión való gázlója és átkelőhelye nevezetes volt. A Balaton déli partján,

1.153 ábra. Hajómalmok a XIX. századból

125