Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
„Atlas Parvus Hungaricus”-ban Jeni néven találjuk. Cselebi máshol közli azt az értesülését, hogy Szulejmán szultán a Rike (= Almás) patak medrét kltisztíttatta, és azon keresztül a Balaton délnyugati partjain levő mocsarakat feltöltette vízzel. Ilyen módon a török kézre került Komár vára is védhetőbbé vált. Nyilvánvaló, hogy ha ez az állítása igaz, akkor az egész Nagyberek vízállása is megemelkedett, ami végső soron a tó vízállásának megemelkedését is jelentette. Simontornya várával kapcsolatban olvassuk, hogy a Sárvíz folyó partján egy mocsaras tóba épült erős vár 1544-ben került török kézre. Külvárosát erős palánk védte. Egy vaskapuja (= zsilipje) van; azárok felett felvonóhíd. Simontornyától nem messzire, szintén a Sárvíz partján, még egy erős, fapalánk vár volt; Dörteszi. Ennek nyomát máig sem találták meg régészeink. „A Sárvíz folyó a Balaton tó lába — olvassuk Cselebinél —. A folyó e vár alatt elmenvén, Szekszárd vára előtt elhalad a Jeni Palánka nevű híd alatt, s onnan nem messze beleömlik a Dunába”. Más alkalommal a Balatont északkelet (Várpalota) felől közelítette meg. Átkelt a Bakon (Bakony) hegységen. „Temérdek szilva, alma, körte, cseresznye, meggy, szamóca nevű gyümölcs van itt és a földön hever. Megkóstoltuk ezeket a gyümölcsöket, majd három órai úttal Csóka(-kő) várába érkeztünk.” ,.Csóka vára: rum (bizánci, azaz görög) nyelven annyit jelent: Csipkebogyó vára. Valóban igaz, hogy hegyeiben sok a dió és a csipkebogyó ...” „Tábieszne (Tapolca) vára is a császáré és Batthyányi-oglu uralma alatt van. Ez о Balaton tó partján nagyon erős palánka... ” Megjegyezzük: mivel Tapolca vára valóban a Balaton partja, azaz a Balatonból táplálkozó partmenti mocsarak partján állott, a tó vízállásának még az 1660- as években is kb. 109,0 m A. f. magasságúnak kellett lennie. 4. Bél (Belius) Mátyás leírása a Balaton és környékéről 1731-1734. Bél Mátyás (1.150 ábra) földrajz- és természettudós, történetíró és közgazdász, pozsonyi magyar akadémia rektora (1714), a kiválóan híres „Notitia Historica-Geographica Hungáriáé Novae” című hatalmas mű szerzője. Kézirata 82 kötetre terjed, ebből azonban csak 5 kötetnyi jelent meg. A többit Batthyány József kalocsai érsek, később esztergomi hercegprímás Bél özvegyétől megvásárolta és megkezdte kiadásuk előkészítését; ebben azonban halála megakadályozta. A kiadatlan részbe tartozik Bél: ,,Notitia Comitatuum Veszpri- miensis, Simighiensis et Szaladiensis" című műve, amely a Balaton korabeli leírását tartalmazza. Mivel ez a leírás egykorú Mikoviny Sámuel Balaton térképével, különös becsű számunkra. Bél Mátyás a pozsonyi diéta alkalmával 1730-ban ismerkedett meg Festetics Kristóffal, Somogy megye alispánjával, korának kiváló jogtudósával. Az ő meghívására érkezett 1731 őszén Balaton- keresztúrra, és az egész telet a keresztúri Festet/cs-birtokon töltötte. Ez alkalommal szánkóval átrándult Keszthelyre és Győrökre is. Nagybajomban 1734-ben Sárközy János vendége volt. Valószínűleg ekkor tartózkodott a Festeticsek csurgói birtokán. Szántón, Tihanyban, Füreden is megfordult. Az alábbiakban Bél Balatonra vonatkozó leírását Lukács Károly fordításában [223] kivonatosan tolmácsoljuk. A kéziratban Veszprém megye leírása a legtökéletesebb (innen kapta a szerző a legtöbb és leginkább megbízható adatot). Somogy megye leírása is tűrhetően jó; Zala megyéé hézagos. Bél eredeti kéziratát ugyanis a Zala megyei főispán sohasem küldte vissza. Azt jelentette, hogy a postán elveszett. Szerencsére az eredeti fogalmazvány megmaradt. Bél szóban forgó kéziratait az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattára őrzi, és az egyes kötetek a következő leírásokat tartalmazzák: Föl. Lat. 3634 Notitia Comit. Szaladiensis Föl. Lat. 3374 Notitia Comit. Simighiensis Föl. Lat. 3375 Notitia Comit. Veszprimiensis Föl. Lat. 277 Minuta Cl. Mathia Belii Comita- tus Békés, Veszprim, Ugocsa, Simig, Szala, Albensis ac Tolnen- sem concernantia. Cod. Lat. XVIII. 1.150 ábra. Bél Mátyás A Föl. Lat. 297 nem egyéb, mint a Föl. Lat. 277-nek XÍX. századi másolata. A leírások Bél eredeti kéziratáról készült másolatok. A szállítás alkalmával ugyanis néhány kéziratot tartalmazó ládába a hajósok gondatlansága folytán víz ömlött be, emiatt a kéziratok egy része átnedvesedett. Batthyány érsek gondosságát dicséri, hogy ezeket a köteteket azonnal lemásoltatta. A munkát Lukafalvi Szarka Ferenc végezte el. Amikor pedig a kéziratokat Kalocsáról 1776-ban Pestre szállíttatta át, Co/o- vino József nevű könyvtárosával az egész anyagot rendeztette és katalogizáltatta. Az érsek halála után Ca/ovino kanonok az érsek könyv- és levéltárát részben a pozsonyi káptalani könyv- és levéltárba szállíttatta, részben pedig az esztergomi érseki könyvtárban helyezte el. Az országos Széchenyi Könyvtár tulajdonában levő Bél Mátyás-kéziratok Horváth István történelemtudós, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori igazgatójának megállapítása szerint Gyurikovits György (1780—1848) kezétől származó másolatok. Gyurikovits másolta le a Balatonnal határos három vármegye leírásait is. Ezeket összeegyeztették az eredetiekkel, tehát hiteles másolatok. Horváth István megállapítása szerint a Somogy- és Veszprém megyére vonatkozó leírások mai „eredeti" példányait Lukafalvi Szarka 1772 elején írta újra. A zalai részeket tartalmazó leírást még Bél másoltatta le, de így is csonka [201]. A következőkben a három különböző részből származó leírást az eredeti szövegközlés szerinti bontásban adjuk, a lényegtelen részek elhagyásával. 123
