Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

Eközben azonban a régi fazsilip álla­pota annyira romlott, hogy állami hitel­lel azonnal meg kellett kezdeni az új zsilip építését. Ennek két 7,0 méteres nyílása volt. Ezenkívül helyet hagytak egy 6,0 m nyílású kamara-kapunak is, amely azonban sohasem épült meg. A zsilip küszöbmagassága 101,9 m A. f. volt. A zsilip-nyílásokat 8 db kettős vastábla zárta el (1.146 ábra). A költségeket a minisztérium egyenlő arányban a Déli Vaspálya Társaságra és a Balatoni Anyavíz Társulatra hárította át. A Sió-zsilipen lebocsátható vízmeny- nyiség 50 m:i/s volt, a régi meder azonban ezt a vízmennyiséget nem fo­gadta be. Ezért a régi medret 41 km hosszban ki kellett bővíteni. De még a bővítés után is csak 24 m3/s mennyiségű víz levezetésére volt alkalmas a meder. Ha ennél több vizet engedtek le a Bala­tonból, a Sió menthetetlenül kilépett medréből. Ez a körülmény a zsilip köze­lében, az utófenéken káros alámosásokat okozott, amit kőszórással, kősarkan­tyúkkal és partbiztosítással próbáltak megszüntetni. A bővítést követő 30 év alatt a Sió-zsi­lip környéke beépült. Villasorok épül­tek. A mesterséges meder rézsűi pedig közben annyira belerogytak a mederbe, hogy az 1906 táján már csak 12 m:i/s vízmennyiség levezetésére volt alkal­mas. Újból sürgős közbelépés vált szük­ségessé. Az országgyűlés a meder bővítésére 5,5 millió korona hitelt szavazott meg. A mederbővítési munkálatok 1913-ban megkezdődtek, de az első világháború miatt csak 1934-ben fejeződtek be. Azó­ta a folyó Siófok és Simontornya között 50 m:!/s, attól délre a dunai torkolatig pedig 90 m:i/s vízmennyiséget képes befogadni és levezetni. E medermélyítés és bővítés azonban azzal járt, hogy vízleeresztéskor a zsilip­nél 5 méteres zuhogó keletkezett, ami igen veszedelmes kimosásokat okozott. E jelenség megakadályozására 15 m hosszban kőszórást alkalmaztak. Noha ez a fenékgát 1925-ig elpusztult, marad­ványai elégségeseknek bizonyultak a to­vábbi kimosások megszüntetésére. Az 1925-ben megkezdett munkálatok ismét eredménytelennek bizonyultak. Ezért 1927-ben az egész zsilipet (a tó felől) gondosan elzárták és megkezdték a javító és karbantartó munkálatokat. Ezek azonban évekig elhúzódtak. A munkálatok közben a jobb oldali part­fal 40 m hosszban beomlott. Helyre- állításához 620 m:! terméskő beszórásá- ra, illetve betonhabarcsba rakott védő­fal építésére volt szükség. Mivel az elzárt Sió-szakasz évek alatt elmocsarasodott és az egészséget veszé­lyeztető posvánnyá változott, a javítási munkálatok megszakításával élő vizet kellett engedni a mederbe. Ez a terven kívüli munka a mederben (az utófenék közelében) újabb kimosásokat okozott. A kiüregelődések megszüntetésére to­vábbi 140 m3 terméskövet kellett be­építeni a mederbe. 1934-ben újból tüzetesen átvizsgálták az akkor már 50 éves Hekler-féle zsilipet és megállapították, hogy az tökéletesen elavult. Bebizonyosodott, hogy ezt az országos jelentőségű vízi műtárgyat teljes egészében újjá kell építeni. Az új leeresztőzsilip létesítésével egyidőben a Sió-hajózás kérdését is véglegesen rendezni kívánták. Ezért hajózó kamara­zsilip építését is tervbe vették. A ter­vek 1940-ig el is készültek, és 1941-ben kezdetét vette az építkezése. A munkálatok vezetője Hock Károly mérnök volt. A házi kezelésben végzett földmunkákkal 1943-ig elkészültek. 1943 végére a hajózsilip is lényegében készen volt, de a vasalkatrészeket a MÁVAG a háborús események miatt nem tudta leszállítani. Ezért az csak 1947 őszére készült el (1.147 és 1.148 ábra). A vízleeresztő zsilip építését 1946 vé­gén kezdték meg, és azt a hozzá tartozó energiatörő medencével együtt (12,4x 28,5 m alapterületű) vasbeton keszonra alapozták. Ez volt a legnagyobb méretű süllyesztett építőszekrény, amelyet ad­dig hazánkban építettek. Az utófeneket is kisebb (8x13 m alapterületű) süllyesztő szekrényre ala­pozták. A keszon vágóéle 12,6 m mélyen van a Balaton „0” vízszintje (104,10 m A. f.) alatt. Ilyen gondos előrelátás mellett évtizedeken át károsodás nél­kül tölti majd be hivatását és segítségé­1.148 ábra. A mai siófoki zsilip a Sió felől 121

Next

/
Thumbnails
Contents