Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
szeti bizonyítékaink vannak. Feltehető azonban, hogy a vízállás ezt megelőzően is, kisebb ingadozásokkal évezredeken át ugyanez volt. A Bulla által is megtalált és végignyomozott 105,90 — 106,60 m A. f. színlő a történelem előtti korban és a rómaiak korát követő néhány évszázadban végrehajtott mesterséges felduzzasztás első fázisának, a 107,10 — 108,10 m A. f. színlő pedig a XVI —XVIII. századi magasra duzzasztott vízállásnak felel meg. Ez volt a tó vízállása egészen az 1830— 1840-es évekig. 7. Hiteles adatok a Balaton vízállására az 1846—1867 közötti évekből Nem célkitűzésünk, hogy akár vázlatos képet is adjunk azokról az áldatlan, sok személyes érdektől vezérelt és vak indulatoktól fűtött harcokról, amelyeken át vezetett az út — végül is — a Sió szabályozásához és a Balaton lecsa- polásához. A Balaton-torokra, a Sióra, a Sárvízre és a Kapósra épített malmok egész sorát kellett eltüntetni, hogy ez a feladat megoldható legyen (1.141a ábra). Hogy ez mit jelentett, azt az egyetlen számadatot közöljük, hogy például az ozorai malom, amelynek szétrombolása a tervbe vett feladat egyik sarkalatos feltétele volt, évi 40 000 rajnai forint tiszta jövedelmet biztosított gazdájának. A Tumlerek pedig — többek között — malomépítők is voltak. Miután minden nehézséget sikerült az egymást váltogató királyi biztosoknak legyűrniük, elkészült a Sió szabályozása, valamint a siófoki zsilip; 1863. október 25-én ünnepélyesen felavatták (1.141 b ábra), kezelését pedig a Déli Vaspálya Társaságra bízták. A Társaság a saját érdekei szerint kezelte a zsilipet. Hol sok vizet engedett le a Balatonból, hol túl magas vízállást okozott a zsilip hanyag kezelésével. Az emiatt keletkezett viták és pöröskö- dések anyagában számos olyan írásos és néhány rajzi dokumentum maradt fenn, amelyekből a Balaton 1850—1870 közötti vízállásviszonyairól némi tájékozódást szerezhetünk. Az itt szóba jövő dokumentumok között egyik legfontosabb irat Zalay Alajos kir. I. osztályú, Fejér megyei tb. főmérnök, mint kir. biztosi szakértő 1876. szept. 28-án keltezett és Paál Dénes, Veszprém megye mérnöke, Mics- key Imre a Nádor-csatornaTársulat mérnöke és Szeles József, herceg Bestyani Fülöp urad. mérnöke által előírt és hitelesített jelentés [207] a siófoki zsilipnél megállapított vízviszonyokról. írják, hogy ,,Ezen Rajz-vázlatot az eredeti terv-rajzokkal összehasonlítván, — helyzeti adatait mindenben egyezőknek lenni tapasztaltuk”. Az említett mérnökök által elvégzett bemérés a siófoki zsilip mellett levő vasúti őrháznál: ,,Az ádriai tengervíz színe fölött 328,65 lábnyi magasságban illesztett kő = állandó fő pont, a siófoki vasúti híd éjszak nyugati sarkán + F jellel (Fix Punct).” A szóban forgó helyet a természetben megtaláltam és a kő magasságának megfelelő szintet (a legközelebbi országos szintezési alappontból levezetve) 107,18 m-nek állapítottam meg. 328,65 láb viszont 103,88 m-nek felel meg. A különbség + 3,30 m, ami pontosan az az eltérés, amely az 1850—56 évi „Állandó Kataszter” trigonometrikus magasság- mérésének eredménye, és a mai nadapi, azaz „országos” szintezési rendszer magasságai között tapasztalható [208]. Ha ezt az állandó különbséget hozzáadjuk a 1.142 ábrán feltüntetett Zalay — 115 1.141a A Sió balatoni torkolata (A) 1787-ben. Alább malmok (C, D) = D'Estopigniani János térképe
