Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
pen ezért a Kr/eger-féle tervek egészéhez szóljon hozzá általánosságban és részleteiben. Valószínűtlennek látja ugyanis, hogy, ha a fentebb említett somogyi, tolnai és zalai malmok számára épített 28 csatorna zavartalanul működik, egyetlen további csatorna megépítése felborítaná a Balaton és a Duna közötti terület vízháztartását. Krieger azt állítja — folytatja —, ha a Balaton szintjét 1 öllel leszállítanánk, akkor a csatornát épp úgy, mint a Krie- ger-féle 3. sz. javaslatban, csak Simon- tornyától kezdve kellene kiásni. Szerinte, ha csak 1 öllel kívánják a vízszintet alább szállítani, a Kr/eger-félénél jóval rövidebb vonalvezetés is megfelelne. Fő kifogásai azonban nem a csatorna vonalvezetésére vonatkoznak, hanem Krieger szintezési eredményeire. Ugyanis szerinte Krieger I i bel lációja helytelen. 1. Míg például Krieger a siófoki malomtól a régi, már felszámolt kiliti malomig 87” esést mutatott ki, Tumler ugyanitt csak 1’0” esést talált. 2. A siófok —szabadi állóvizek szintje és Mezőkomárom között az esés Krieger szerint 3’6”, a valóságban pedig nem több 1 ^ lábnál. 3. Tumler számításai szerint Mezőko- máromtól Ozoráig a vízszint esése nem több 2’-nál; ezzel szemben Krieger ugyanezt 5’3”-nak mondja. Tumler kísérletképpen egy árvíz alkalmával nem húzta fel az ozorai malom zsiliptábláit; ezzel olyan visszaduzzasztást idézett elő, amelyet még Mezőkomáromnál is észlelni lehetett. Ebből számította ki a 2 lábnyi esésre vonatkozó adatokat. Beadványában Tumler részletes összeállítást közöl az esésviszonyokról. Ebből kitűnik, hogy míg Krieger Siófoktól Si- montornyáig 44’9” és 5/12” esést mutat ki, ami azonos 44’9”5”’-sal, Tumler ugyanitt csak 32’6”-t talált. De megtámadja Krieger költségvetésének adatait is. Mindenekelőtt arra utal: megtévesztő állítás az, hogy ha a vízszintet 1 öllel leszállítják, az minden mocsarat kiszárítana; a Zala mocsarait például alig érintené ilyen mértékű lecsapolás. De ettől függetlenül 1 hold (1200 ölnek) lecsapolása, kiszárítása és művelhetővé tétele 5 Rft 23 dénárba kerülne. Nem utasítja el feltétlenül a szántódi kitorkolású lecsapolócsatorna tervét, de el tudja képzelni a torkolati művet Siófoknál is. Végül kitér arra is, hogy a helytartó meghívására J. Maire francia mérnök hazánkba érkezett, hogy foglalkozzék az Adony—Székesfehérvár —Várpalota —Vilonya—Séd folyó—Fűzfő vonalzású hajózócsatorna létesítésének tervével. A gondolatot üres fantáziának minősíti [181] (e bben tökéletesen igaza volt). Tumler Henrik beadványa a lecsapolás egész menetét megzavarta. A királyi biztosság ez időbeni vezetője, Révay Pál báró, 1804. június 17-én, Pesten kelt fel- terjesztésében [182] foglalkozik a dologgal. Elöljáróban utal arra, hogy az elmúlt esztendőben a Balaton, a Zala, a Kapos, a Sárvíz és a Sió szabályozásában érdekelt földesurak gyűlést tartottak Veszprémben, és akkor igen nagy lelkesedéssel fogadták a tó és az említett folyók szabályozásának tervét. Lelkesen megajánlották azt is, hogy a költségeket maguk viselik. Azóta azonban nagyot változott a helyzet. Kételkedni kezdtek a terv valószerűségében, kivitelezhetőségében, illetve a munkálatok szerencsés kimenetelében. A földesurak hangulatváltozásának alapvető oka, írja Révay, Tumler Henrik észrevételeinek sorozata, valamint egy, Tumler által készített térkép. (Ez utóbbit nem sikerült ezideig megtalálnunk, napjainkban egyetlen, a Tapolcai öböl vízviszonyaira vonatkozó térképét ismerjük) [183]. A királyi biztos nem érzi hivatottnak magát annak eldöntésére, kinek van a libelládé tekintetében igaza: Krieger- nek-e vagy Tumlernak. Az azonban tény, írja, hogy Tumlert vagy a köz java iránti szeretet indította erre, vagy azok a földesurak, akik tavaly még nagy buzgalommal fogadkoztak, de időközben meg1.129 ábra. A fenéki híd környéke Krieger S. 1766. évi térképén 105
