Bándy Iván: Vízépítési műtárgyak I. Beton- és vasbetonszerkezetek (OVH Vízgazdálkodási Tröszt, Budapest, 1976)
3. A feszített vasbetonszerkezetek anyagai és a feszítési rendszerek
hogy elegendő egyszerre csak két szálat feszíteni, s a feszítés viszonylag kis erővel elvégezhető. A Mangel-féle eljárást hosszabb ideig sikerrel alkalmazták /Eecloo-hid, Zammebeni hid, brüsszeli repülőtéri hangár stb./, sőt a huzalpárok ékekkel való lehor- gonyzását más feszitési rendszerek is átvették. Az eljárást ma már ritkán használják, a következő hátrányai miatt. A módszer sok és drága acélöntvényt igényel. A kábelkötegek előkészítése, elhelyezése nagyon aprólékos, hosszadalmas munkát kiván meg, s maga a feszités is hosszú ideig tart. A kábelhüvelyhez sok anyag kell, s a tömitést jól megoldani nagyon nehéz. A Dywidag-rendszer A hidépités területén a feszités során a feszitő- padon gyártott tapadóbetétes rendszer egyre jobban háttérbe került, és a figyelem az utófeszítés felé fordult. A kutatókat elsősorban az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne a költséges, hosszadalmas állványozási munkát nagy nyilások áthidalása esetén is kiküszöbölni. Ezt a feladatot oldotta meg - többek között - a Dywidag-féle rendszer, amelynek rövid története és lényege a következő. A szabadszerelés nem máról-holnapra tört be az épi- tés területére, hanem évtizedes fejlődésnek az eredménye. Már 1930-ban - egy versenytárgyaláson - jelentkeztek ezzel a módszerrel, de akkor elutasították. Két évtizeddel később - sok tökéletesítő módosítás után - a gondolat megvalósult. A legdöntőbb előrehaladást az jelentette, hogy sikerült előállítani a St 60/105 minőségű acélt, amely az előző legjobb minőségű acélt szilárd- 77
