Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Általános rész - V. Az öntözés műszaki berendezései
A gazdaságok öntözőberendezései A különböző öntözési módszerek már részben meghatározzák az öntözés műszaki berendezéseit. Az öntözőelemek (kalitkák, sávok, barázdák, szórófejek) közt az öntözővíz szétosztása azonban ugyanazon módszer alkalmazásakor is különböző eljárások szerint történhet. A felületi öntözés esetén az öntözőelemek közt a vízszétosztás állandó vagy időszakos csatornás, felszíni vagy felszín alatti csöves öntözési eljárással lehetséges. Esőszerű öntözéskor a vízszétosztás nagyjából ugyancsak ezen eljárások szerint történik. Az öntözési eljárás megválasztása egyértelműen meghatározza a szükséges öntözőberendezést is. Árasztó öntözés (elsősorban rizstermesztés) esetén az öntözővizet a kalitkák között állandó csatornák osztják szét. A kalitkákat magukban foglaló táblák szélessége meghatározza az egymással párhuzamos csatornák sűrűségét is. A rizstermesztő állami gazdaságok 400—800 m hosszú és mindössze 80—120 m széles táblákat alakítanak ki. Egymástól tehát 80—120 m távolságra építik az állandó csatornákat, amelyek mentén a tábla hosszában sorakoznak a kalikák. Az állandó csatornák kettős működésűek, azaz öntöző és levezető csatornaként üzemeltethetők (26. ábra). A csatorna töltései lehetővé teszik a terepnél magasabb árasztó üzemvízszint tartását. Mivel a csatornatöltéseket belső anyagárokból, tehát bevágásból építik, ez módot ad a terepszint alatti lefolyási vízszint kialakítására is. A kalitkák egymástól függetlenül, a kettős működésű csatornákkal közvetlenül áraszthatok, ill. lecsapolhatok. Hátránya ennek az eljárásnak, hogy amikor valamelyik kalitka víztelenítési igénye miatt a kettős működésű csatorna üzemvizét a terepszint alá kell süllyeszteni, ugyanakkor a csatorna mentén levő többi kalitka vízpótlása nem oldható meg. Az állami gazdaságok ilyen telepeit vízszintes tereprendezéssel készítik. Ezért a rizses- forgó szántóföldi szakaszában vetett herefüvesek öntözése az esés nélküli terepen csak külterjesen, árasztással végezhető el, és a kalitkák mélyedéseiben visszamaradt víz, esés hiányában, nem távolítható el. A termelőszövetkezetek rizstelepein a tereprendezést nem mindig követelik meg, gyakran csak terepegyengetést hajtanak végre. Az állandó csatornákat itt is megépítik a tábla magasabb oldalán külön öntöző, a mélyebb oldalon külön lecsapoló csatornaként. A szélesebb, 120—200 m-es táblák kialakítása érdekében az árasztás és lecsapolás kalitkáról kalitkára történik. A rizstermesztésben tehát a kalitkák mint öntözőelemek, vízellátásukat mind a kisüzemben, mind a nagyüzemben állandó csatornákból kapják. Szántóföldi növények felületi öntözése esetén a kisebb öntözőgazdaságok és a korszerű nagyüzemek vízelosztó csatornahálózata lényegesen különbözik egymástól. A kisüzemek a terep rétegvonalai mentén, egymással párhuzamosan, sűrűn, alig 100 m-enként állandó öntözőcsatornákat létesítettek. Mellettük minden esetben levezető csatornát is építettek. A csatornákra merőlegesen kihúzott sávok, barázdák közvetlenül kapták szivornyával a csatornából a vizet. Barázdás öntözéskor a szivor- nya a csatornával párhuzamos osztóbarázdán keresztül 6—10 öntözőbarázdát látott el vízzel. Ez a sűrű állandó csatornás eljárás a kisüzem igényeit kielégítette, de nem alkalmazkodik a korszerű mezőgazdaság nagyüzemi táblaméreteihez. Felületi öntözőberendezések Állandó csatornás eljárás 26. ábra. Kettős működésű csatorna kereszt- szelvénye 94
