Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Általános rész - IV. Az öntözés általános tudnivalói
Az osztócsatornák szükséges vízszállító képességét nagyobb teljesítményű csatornanyitó ekével (KM-1400-as) tesszük lehetővé. Az öntözendő tábla felületének alakulása nem teszi mindig lehetővé a csatornák szabályos elhelyezését. Ilyen kedvezőtlen esetben a fenti alapelvek betartásával, de nem párhuzamos, hanem szabálytalanabb csatornavezetéssel a gerincvonalakra helyezzük el az ideiglenes csatornákat. Az utolsó rendű ideiglenes csatornák vízszállító képessége általában adott (a csatornanyitó eke méretei szabják meg), 40—60 //sec. Az osztócsatornát úgy méretezzük, hogy legalább 2—3 ideiglenes csatornát lásson el vízzel, azaz 120—150 //sec vizet szállítson, ellenkező esetben indokolatlanul elhúzódik egy-egy öntözés. Az állandó jellegű csatornák vízszállítása olyan legyen, hogy a tábla legnagyobb vízigényű növényét 6—8 nap alatt tudja kiszolgálni. Ennél hosszabb időtartam már nem teszi lehetővé, hogy növényeink időben megkapják a szükséges öntözővizet. Az öntözőtelep legalacsonyabb rendű csatornájától a legmagasabb felé haladva kell a szállítandó víznormákat egyes csatornákra meghatározni. Terepegyengetés. A felületi öntözési módok sikere — a helyes csatornaelhelyezésen túlmenően — a tábla felületének egyenletességétől függ. A terepegyengetés tehát alapvető fontosságú az öntözés sikeréhez. A talajfelszín kialakítását a helyes és tudatos agrotechnikai tevékenységünk segíti elő. A szántás minősége alapozhatja meg a munkát. Az öntözött talajok váltóekés szántása mindinkább elterjed és kívánatos. A szántások elmunkálása különösen kötött talajokon indokolt. Eszközei: a talajsimítók, mikroplanírozók, hengerek. Öntözőüzemeinkben e munkára a fából készült talajegyengető szán vált be a legjobban (600—800 kh-ra szükséges 1 db). Gazdaságainkban a száraz és öntözött terület műveléséhez a vasúti sínből készült 4 m széles, 1,5 m hosszú, egytagú mikroplanirozó is elterjedt, amely a táblák kisebb egyenetlenségeinek elmunkálására alkalmas. A terepegyengetéshez az a nedvességállapot a legkedvezőbb, amikor a talaj nem kenő- dik; ezért a munka elvégzésének legalkalmasabb időszaka a kora ősz. A felszínalakítás leghatásosabb eszközei a gréder (talajgyalu) vontatott vagy magajáró típusai. Ezt az eszközt az öntöző gazdaságok a felszíni kezelések mellett utak karbantartására is széles körben használják. A gréderezés szakszerű végrehajtása az elővetemény tarlóján a legcélszerűbb. Vetés előtti talajművelésre a talajegyengetőszán és a mikro- planírozó használata kívánatos. Terelőtöltések készítése. A sávos csörgedeztető öntözéshez szükséges terelőtöltések készítésére alkalmas munkagép a ridger (töltésépítő). A ridgernek házilag elkészíthető típusai mellett ma már rendelkezésre áll a gyárilag elkészített gép is. Munkájának alapelve az, hogy széles nyílásának irányába vontatva a talaj legfelső 1—3 cm-es rétegét lenyesi, és hátsó nyílásánál 35—50 cm széles és 15—20 cm magas töltést hagy hátra. A töltés magassága még kb. 5 cm-t ülepedik. A ridger teljesítménye 10 órás műszakban 20—30 kh. A ridgerezett terület utókezelése az egyenletes magágy érdekében szükséges. A terelőtöltések nyomvonalát a tábla mindkét végén mérjük ki és jelöljük meg. Mivel a ridgerrel nehéz fordulni, a tábla széléhez érve a gép ne a szomszédos, hanem mindig a második nyomvonalra forduljon rá. Kígyózó vonalban haladva a tábla oldaláig elkészíti a terelőtöltések felét, másik felét hasonlóképpen, visszafelé haladva, a közökben készíti el. A terelőtöltések nagyságát a ridger terhelésével vagy a széles nyílásának változtatásával irányíthatjuk. A terelőtöltéseket lehetőleg ősszel, a teljes talajművelés után húzzuk ki azért, hogy a tél folyamán ülepedjenek és beérjenek. A lehúzott terület talajának utóművelése mind az őszi, mind a tavaszi töltéshúzás után az egyenletes magágy érdekében kívánatos. A túl alacsony terelőtöltéseknek öntözéskor nem sok hasznát vesszük, túl magas töltések pedig a betakarítást zavarják. A kívánatos töltésmagasság 8—-15 cm, szélessége 35—50 cm. 73
