Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Általános rész - IV. Az öntözés általános tudnivalói
kor a hasznosvíz (természetes vízkapacitás — holtvíz) -tartalom kétharmad részét kimerítette, öntöznünk kell. Mivel a hervadáspont megállapítása meglehetősen sok nehézségbe ütközik és a körülményektől függően változó, javasolták, hogy ne is azt vegyük figyelembe az öntözés időpontjának megállapításánál, hanem a vízpótlást úgy időzítsük, hogy a talaj víztartalma ne süllyedjen a természetes vízkapacitás 2/3-a alá. Az öntözési norma megállapításában jelentős szerepe van annak a talajréteg-vastagságnak, amely a növények ellátásában szerepet játszik. Azonkívül azt is tudnunk kell, hogy a gyökerek nem egyforma sűrűn hálózzák be a különböző talajrétegeket, és így a vízfelvétel sem egyenlő a különböző rétegekből. A lucerna gyökéraktivitásának százalékos megoszlása a teljes gyökérzet aktivitásához képest pl. 30 cm-es rétegenként a következőképpen alakul: 0-30-60-90- 120-150-180 cm 47-15-15-12 -8-3Amint látjuk, az aktivitás felülről lefelé csökken, de még egy méterjnélységben is jelentős. Meg kell említenünk, hogy a zöldségfélék a talajnak csak 35—40 cm-es felső rétegéből veszik fel a nedvesség zömét, az ipari növények pedig 50—60 cm-es réteg vízkészletét használják ki. A maximális öntözővízadag tehát függ a talaj vízgazdálkodási tulajdonságaitól és attól a talajréteg-vastagságtól, amelyből a szóbanforgó növény vízszükségletének zömét fedezi. Például az előbb megállapítottuk, hogy ha a talaj természetes vízkapacitása 34 %, holtvíztartalma 17%, akkor a hasznosvíz-tartalom 1 m2 felületre vonatkoztatva 1 m mélységig 170 /, de ha a termesztett növény pl. csak a felső 50 cm talajrétegből használja fel a vizet, akkor 170x0,5 = 85 //m2(azaz 85 mm a talaj hasznosvíz-tartaléka, ami 1 ha-ra vonatkoztatva 850 m3 víz). A gyakorlatban helyesebb, ha a talaj természetes vízkapacitását a szükséges mélységig állapítjuk meg, mert a felszínhez közelebb eső rétegekben általában nagyobb, mint az alsókban, tehát a felső 50 cm-es talajréteg természetes vízkapacitása nagyobb lesz, mint az 1 m mélységig mért vízkapacitás fele. A maximális vízadag jelentősége és értéke. Az előzőekben tehát meghatároztuk azt az egyszeri vízadagot, amelynél többet a talaj nem képes a növények számára raktározni. Ha ennél nagyobb normát alkalmazunk, a víz egy része vagy elfolyik, illetve elszivárog a gyökérzónából, vagy ha nem tud eltávozni, a talaj túlzott víztelítettsége a növényeket károsítja. Fenti módszerrel különben is csak akkor határozhatnánk meg az öntözővíznormát, ha a növény a vizet egyenlő energiaráfordítással venné fel, bármekkora is lenne a talaj hasznosvíz-tartalma, és a gyökérzóna minden rétegéből egyformán hasznosítaná a vizet. A valóságban viszont az a helyzet, hogy a talaj a felső rétegekben már gyakran a hervadás- pontig szárad, amikor mélyebben még jelentős hasznosvíz-tartalék van. Tehát már öntözni kell mielőtt a gyökérzóna átlagos nedvességtartalma elérné a kritikus pontot. De az öntözési normát a gyakorlatban nem határozhatjuk meg úgy sem, hogy számításba vesszük az átnedvesítendő talajrétegben levő hasznosvíz-tartalmat, akkor amikor a legfelsőbb szint eléri a hervadáspontot, mert ez túl komplikált módszer volna a gyakorlat számára. A maximális öntözővíznormát tehát csak elméleti alapnak tekinthetjük, amelyet a gyakorlatban sohasem szabad elérni, de amely segítségül szolgál a gyakorlati víznorma megállapításához. A gyakorlatban alkalmazott öntözési norma a legnagyobb vízszükségletű hónapban sem haladhatja meg a maximális norma 2/3-át. Gazdaságossági szempontból is ez indokolt, mert ha jelentősen kisebb normát alkalmazunk, akkor az öntözések számát kell növelnünk, ami a párolgási veszteség és a költségek emelkedéséhez vezet. A szükséges öntözések számát úgy kapjuk meg, hogy a havi[öntözővíz-szükségletet elosztjuk az öntözési normával és azt az értéket felkerekítjük. Példa: A kukorica öntözővízigénye júniusban júliusban augusztusban 44 mm 90 mm 66 mm, az alkalmazható maximális öntözési norma 2/3-a = 59 mm. 5* 67
