Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)

Általános rész - III. Az öntözéses növénytermesztés agrotechnikai alapjai

a siló és másodvetésü napraforgó és kukoricacsalamádé káliumtartalmára is. A rizs nagyobb N-igényére való tekintettel a növény eredeti N-tartalmát a visszapótlásnál 50%-kal növeljük.

2. A talajok felvehető tápanyagforrása

E tekintetben elsősorban azt tartottuk szem előtt, hogy talajaink minden talajtípuson belül tápanyagban gyengén, közepesen vagy jól ellátottak lehetnek. Ezenkívül dinamikusan változik minden talaj tápanyag (főleg N) -szolgáltató képessége. A talaj P- és K-tartalom meghatározása esetében megnyugtató támpontot ad a felvehető tápanyag, a N-nél pedig az összes N vagy a humusz vizsgálata.

Ma már egyre több gazdaság rendelkezik üzemi, genetikus talajtérképpel és azt kiegészítő kartogramokkal. A talaj felvehető tápanyag, humusz (összes N) és a talaj kémhatását jelző kartogramok alapvetően fontosak a javasolt táblázat használatához, illetve az optimális tápanyagmennyiség megállapításához. Ennek hiányában — tájékoztató jelleggel — javasoljuk az öntözött talaj mechanikai összetételét az alábbiak szerint figyelembe venni:

homok esetén, mindhárom tápanyagot (NPK) gyenge,

vályog esetén, mindhárom tápanyagot (NPK) jó és

agyag esetén a N-t gyenge, a P-t közepes és a K-t jó tápanyag-szolgáltatású kategóriaként.

Ezek figyelembevétele mellett abból az elvből indulunk ki, hogy minél gyengébben ellátott egy talaj tápanyagban — különösen öntözés esetén —, annál jobb műtrágyaellátást kell lehetővé tennünk, mert az biztonságosabban érvényesül. Megfordítva, ha gazdagabb egy talaj tápanyagban, egységnyi termés előállításához viszonylag kevesebb tápanyagutánpótlásra van szükség. Ez részben azzal magyarázható, hogy a jó vízgazdálkodású és tápanyagban jól ellátott öntözött talajokon számolnunk lehet — az öntözésbe újonnan bevont területeken — az öntözés okozta tápanyagfeltáródás tényével, mely mintegy 20— 25 % többlet felvehető tápanyagot jelenthet a növények számára (a rizstalajok kivételével).

Az elmondottak alapján a 15. táblázat kidolgozásakor a következő %-os korrekciókat vettük figyelembe: mindhárom tápanyag (NPK) esetében a megadott — a növények tápanyagszükséglete szerint módosított — mennyiségeket tápanyagban gyengén ellátott talajon 20—25%-kal növeltük, a közepesen ellátott talajon változatlanul hagytuk, és a tápanyagban jól ellátott és jó vízgazdálkodású talajon 20—25 %-kal csökkentettük.

A rizs esetében az NP megadott mennyiségét a gyenge termőképességű talajon 50%-kal, a közepesen ellátott esetében 25%-kal növeljük, és a jól ellátott talajon változatlanul hagyjuk, mivel az árasztott rizstalajokon inkább kimosódással és lekötődéssel számolhatunk, mint tápanyagfeltáródással. A kálium mennyiségét a talajtól függően nem változtatjuk, hiszen a rizstalajok általában K-ban jól ellátottak.

3. A trágyák hasznosulásának mértéke

Az öntözés a műtrágyák érvényesülését biztonságosabbá teszi, így az kevésbé lesz függvénye a természetes csapadékeloszlásnak. Az egységnyi műtrágyára öntözés esetén általában nagyobb terméstöbblet jut, és ezért viszonylagosan kisebb mütrágyamennyiséggel számolhatunk, mint öntözés nélkül.

A műtrágyák hatóanyagai felhasználásának mértékét öntözés esetén (első évi hatását és két évi utóhatását figyelembe véve) a N-műtrágyáknál 100%-nak, a szuperfoszfátnál 50%-nak és a kálisónál 80%-nak tekintjük, a talaj tápanyagszolgáltatásától függetlenül. Ez azt jelenti, hogy a szuperfoszfát mennyiségét 50%-kal, a kálisóét további 20%-kal növeljük. Ezen érvényesülésnél nem vettük figyelembe a talaj kémhatását, ezért a szuper- foszfátadag megállapításakor savanyú talajon javasoljuk az eggyel alacsonyabb talaj55