Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Általános rész - III. Az öntözéses növénytermesztés agrotechnikai alapjai
talaj szerves anyag és N-gyarapítása, ill. a mikrobiológiai tevékenység fokozása ugyanolyan mértékű lehet, mint az öntözés nélküli termesztésben. Győrffy kísérleteiben megállapította, hogy mezőségi talajon a pillangós zöldtrágyák termésfokozó hatása jelentős lehet, azonban nem gazdaságos, mert a hatására kapott terméstöbblet N-műtrágyával olcsóbban elérhető. Nem pillangós zöldtrágyanövényeknek — különösen a napraforgónak — közvetlen termésnövelő hatása sem a búza, sem a kukorica alá adva nem mutatkozott. Mindebből arra a helyes következtetésre jutott, hogy mezőségi talajon gazdaságosabb a napraforgót másodnövényként vetni, és takarmányozás céljára felhasználni, mint beszántani zöldtrágyának. Hasonló véleményre jutott Posgay is réti-öntés, mezőségi vályog és barna erdőtalajokon, öntözött másodvetésű napraforgóval és szegletes lednekkel folytatott zöldtrágya-kísérleteiben. Az alászántás nem fokozta az utána következő növények termését. Véleménye szerint arra semmi esetre sem számíthatunk, hogy az öntözéssel a jelentős mennyiségű (100—170 q/kh) zöld takarmány-értéket visszakapjuk. Kötött réti és szikes talajokon viszont Mihály falvi az öntözött másodvetésű napraforgót helyesebbnek tartja istálló- vagy műtrágya kiegészítéssel leszántani, mint feltakarmányozni, mert ezzel javulnak a talaj egyes fizikai tulajdonságai. A zöldtrágyázás szükségességét vagy elhagyását a talaj típusán kívül a takarmánygazdálkodás, illetve az állatállomány létszáma és fejlesztési lehetőségei szabják meg. Esőztető berendezések felhasználása míítrágyaszórásra Ma már a legtöbb esőztető öntözőberendezést műtrágyaoldó tartályok egészítik ki, amelyekből az oldható műtrágyák bármely időszakban és mennyiségben az öntözővízzel együtt kijuttathatok. E trágyázási mód azonban nem tekinthető levél- vagy lombtrágyázásnak, mert egyrészt a berendezés üzemelése nem teszi lehetővé a tápoldat megfelelő koncentrációját, másrészt a kijuttatott tápoldat nem marad a levélzeten, ami feltétele a levélen keresztüli táplálkozásnak. Gyakorlatilag a kiadott tápanyag itt is a talajba jut. Természetesen azonban (különösen sűrű, állókultúrában), mivel a tápoldat a levélzeten keresztüljut a talajra, megvan a lehetősége bizonyos mennyiségű ion felvételének a levélen keresztül is. A tápanyagok nagy része azonban ebben az esetben is a gyökéren keresztül érvényesül, és ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak vízben oldódó és a talaj felületén nem adszorbeálódó (elsősorban N-) vegyületek szórhatok így ki, amelyek képesek a talajban a növények gyökereihez jutni. Az öntözőberendezéssel kiadagolt nitrogén eloszlása az öntözött területen általában igen egyenetlen. A kiszórás egyenletességének fokozása érdekében vagy növelni kell az oldás egyenletességét a műtrágyaoldat kifutási idejének növelésével (csapok és csőszűkítők igénybevétele útján), vagy a műtrágyákat folyamatosan (a telepítéssel párhuzamosan) kell adagolni. Javaslat az öntözött növények tápanyagszükségletének megállapítására A hazai gyakorlatban ma — megfelelő kísérleti adatok híján — általánosságban elfogadott az a megállapítás, amely szerint az öntözött talajokon az öntözés nélküli termesztés trágyaigényének — nagy átlagban — 150—300%-át kell felhasználni. Ez kb. 50 — 60 q/kh istállótrágyának és 3 —5 q/kh vegyes műtrágyának felel meg évenként. Ezt az igényt a műtrágyaipar még hosszú időn át nem tudja kielégíteni, de a mezőgazdasági üzemek a rendelkezésükre álló mű- és szerves trágya mennyiséget a mainál sokkal jobb hatékonysággal tudják hasznosítani, ha figyelembe veszik a már korábban említett és a következőkben javasolt irányelveket. Egy adott területegységre legeredményesebben alkalmazható műtrágyák mennyiségének és milyenségének megállapítása helyi tapasztalatokon nyugvó, igen körültekintő tevékenységet követel meg. Ennek legjobb módja az üzemi kísérletek végzése, amelyre azonban 53
