Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Általános rész - III. Az öntözéses növénytermesztés agrotechnikai alapjai
gazdaságokban is csak akkor érhetjük el, ha a termés által a talajból kivont tápanyagok nem csökkentik a talaj termékenységét. A talaj termékenységének megtartása pedig csak akkor érhető el, ha szakszerű talajműveléssel és trágyázással folyamatosan biztosítjuk a növény számára szükséges felvehető tápanyagokat. Műtrágyázási eljárások és a műtrágyázás ideje Az öntözés a gyakorlatban kialakult műtrágyázási eljárásokat — alap-, kiegészítő, sor- vagy fészek-, fej-, levél- vagy permetezőtrágyázás — lényegében nem módosítja. A műtrágyák célszerű elhelyezése a talajban a termést nagymértékben képes fokozni, s ennek eredményességét az öntözés még tovább növelheti, mert a növény elsősorban annak a talajrétegnek a tápanyagtartalmát hasznosítja, amely elegendő mennyiségű felvehető vizet tartalmaz. Részben ebből, s részben az egyes műtrágyák eltérő tulajdonságaiból következik, hogy mind az őszi, mind a tavaszi vetésű növények alá tervezett foszfor és kálium műtrágyák egész mennyiségét legcélszerűbb ősszel leszántani. Az öntözés a nitrogén műtrágyák esetében nyújt kedvezőbb érvényesülési lehetőséget, szemben a PK-műtrágyákkal. A vízben jól oldódó és a talajban nem adszorbeálódó N-vegyületek lehetővé teszik azok differenciális alkalmazását, s ezáltal kedvezőbb hasznosulását. Megjegyezzük, hogy ma még a gyakorlatban nem megoldott — felületi öntözés esetén — az öntözővízbe kevert, illetve oldott műtrágyák kijuttatása közvetlenül a barázdákba és sávokba. Számos kísérlet szerint azonban a tenyészidő alatti kiegészítő trágyázás, elsősorban nitrogénnel és a többszöri öntözés együtt eredményes. Az esőztető berendezések nyújtotta lehetőségekről külön fejezetben szólunk. A műtrágyahatás és az öntözött talaj közötti összefüggések A műtrágyázás és öntözés hatékonyságát egyaránt megszabják a talaj tulajdonságai, elsősorban annak termékenysége. Erre vonatkozóan ismertetni kívánunk néhány adatot az 1962—1965. évi kísérleteinkből. A Szarvason végzett kísérletek talajai termékenység, illetőleg könnyen felvehető tápanyagok szempontjából közepesen vagy jól, míg a homokos réti csernozjom közepesen és a barna erdőtalaj gyengén ellátottnak tekinthetők (12. táblázat). A termésadatokból igen szembetűnő, hogy mind az öntözés hatékonysága, mind a műtrágya hatása más és más a különböző tápanyagellátottságú talajokon. A kalászosok és a kukorica terméséből számított öntözéshatást figyelve látjuk, hogy a tápanyagban gazdag talajon a trágyázástól függetlenül az öntözés hatására közel azonos terméstöbbletet kaptunk, míg a csekélyebb termőképességű talajon az öntözés hatása már függvénye a műtrágyaellátottságnak, amennyiben a növekvő műtrágyaadag alkalmazása fokozott öntözéshatást is jelentett. A műtrágyázás hatását tanulmányozva láthatjuk, hogy a jó talajon száraz és öntözéses termesztésben egyaránt alacsony, kukoricából 5—10%-os, kalászosokból (főleg őszi búza) 4—5 %-os terméstöbbletet kaptunk. A közepes ellátottságú homokos réti csernozjomon öntözés nélkül 4—8 %-os, öntözéssel 6—12 %-os közepes műtrágyaadagig növekvő terméstöbblet volt elérhető. Barna erdőtalajon viszont öntözés nélkül is jelentős a műtrágyahatás, amely itt is a közepes adag alkalmazásáig fokozódik 18-ról 24%-ra, de öntözés esetén az adagtól függően a kukorica terméstöbblete még tovább növekszik 19, 25, illetve 31 %-ra. Összefoglalva kísérleteink termésadatait, határozottan megállapítható, hogy a műtrágyák érvényesülése öntözés esetén is függ a talaj természetes tápanyagellátottságától, összes és felvehető tápanyagtartalmától; így a tápanyagban gazdag humuszos — mezőségi, réti és öntéstalajokon az öntözés- és műtrágyahatás között nincsen pozitív kölcsönhatás, ugyanakkor a tápanyagban és humuszban szegényebb (homokos réti csernozjom 50
