Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Az egyes kultúrák öntözése - IV. Gyümölcsök öntözése
végbemenő fontos fenológiai fázisokra való tekintettel a nagyobb zavaroktól mentes vízellátás a kívánatos. Ezért ebben az időszakban van leginkább szükség öntözésre. c) A vízfelhasználás csökkenő időszaka. Augusztus végétől — szeptember elejétől a vegetáció befejeződéséig terjed. A vízfelhasználás ekkor már — elsősorban a nappalok rövidülésével együttjáró hőmérsékletcsökkenés és lombelöregedés következményeként — mindinkább mérséklődik és azt az időközben lehulló és a nyárinál lényegesen jobban hasznosuló csapadék általában fedezi. A gyümölcstermő növények vízigényének kielégítése A növény tulajdonságai A gyümölcstermő növények a vizet — az egyéb szervek (lomb) által felvett jelentéktelen mennyiségétől eltekintve — a gyökérzeten keresztül veszik fel. Azonos vízigény kielégítésére kedvezőbb a nagyobb talajtömeget behálózó gyökérzet. A gyökérzet talajban való elhelyezkedésére vonatkozólag a gyökérfeltárások nyújtanak tájékoztatást. Meg kell azonban jegyezni, hogy a gyökérfeltárások adatai általában a vastagabb szállító gyökérzetre vonatkoznak, a víz- és tápanyagfelvevő gyökérzóna azonban ennél nagyobb terjedelmű. A gyökérzet mélységi és oldalirányú kiterjedése elsősorban a használt alanytól és a talaj fizikai tulajdonságaitól függ. Az azonos alanyra oltott gyümölcsfák homoktalajon mélyebben, kötött talajon sekélyebben gyökereznek. Homoktalajon vadalanyra oltott téli alma és szilvagyümölcsös talajnedvesség-vizsgálatai során 100—120 cm mélységig rendszeres vízcsökkenést tapasztaltunk. Az M IV alanyra oltott almásban ugyanott 80—90 cm-ig volt csak lényeges csökkenés. Öntözéshez általában az aktív gyökérzónát — a gyökérzet 70—80 %-át magábafoglaló talajszelvényt — vesszük figyelembe. Homoktalajon a vadalanyra oltott gyümölcsfák aktív gyökérzónája mintegy 80—100, az M IV alanyra oltottaké 60—80, az M IX alanyra oltottaké pedig 40—50 cm mélységig helyezkedik el. A talaj tulajdonságai A homoktalajokban még vízkapacitásig feltöltött állapotban is meglevő mintegy 20—30 tf %-ot kitevő, ún. szabad pórustér minden esetben kielégíti a gyümölcstermő növények gyökérzetének levegőigényét. A kötöttebb, de főként az agyagtalajok vízzel feltöltődve levegőtlenné válnak. A talaj huzamos ideig tartó levegőtlensége gátolja a növények fejlődését, súlyos esetben a levegő- és hőigényes gyökérzetű cseresznye, meggy, kajszi, mandula és őszibarack lombjának sárgulását, részleges lehullását vagy a fa kipusztulását is okozhatja. Ezért kötött talajokon öntözéskor a talajlevegősség vissza- állásának meggyorsítása érdekében a növények aktív gyökérzónájának csak részben átáztatása a célszerű. A vadalanyra oltott körte és myrobalán alanyon álló fák viszonylag jól bírják a talaj huzamosabb ideig tartó levegőtlenségét. A felvehető víz sem egyenlő értékű a növény számára. A hasznosítható víz (DV) holtvíz felé eső részét nehezen (nehezen felvehető víz) a VK felé eső részét pedig könnyebben (könnyen felvehető víz) veszik fel a növények. A gyümölcstermő növények fő vízfelhasználási időszakában — figyelembe véve azok igényeit és az időjárás alakulását is — általában akkor kell öntözni, ha a könnyen felvehető víz az alsó határát eléri vagy valamivel az alá csökkent. A különböző típusú talajoknak a növények által hasznosítható vízmennyisége lényegesen eltérő. Ebből következik, hogy azonos vízfelhasználás esetén is eltérő lehet az öntözés ideje és az öntözővíz mennyisége. 334
