Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Az egyes kultúrák öntözése - I. Szántóföldi növények öntözéses termesztése
terelősávokat ridgerrel húzzuk ki. A terelősávok 8—10 m-re legyenek egymástól. Ha e munkálatokat tavaszra hagyjuk, sokszor éppen a terelősávok közelében, ahol a ridger a porhanyó földet felszedi, a talaj összekenődik, majd megszárad, és a sávokon nem lesz egyenletes a kelés. Az őszi telepítés elsősorban öntözéses termesztés esetén nagy jelentőségű. A kalászos növények lekerülte után 20—25 cm mélyen szántsunk, s a megfelelő alapműtrágyákat is ezzel a szántással dolgozzuk be a talajba. Az őszi telepítések vetését legkésőbb szeptember 1-ig fejezzük be, mert ellenkező esetben a vetés a fagyok beálltáig nem tud jól megerősödni és könnyen kifagyhat. Lényeges szempont, hogy csak szántás után 2—3 héttel vessünk. Ekkorra a talaj jól megülepedik, és a vetőmagot kellőképpen érett magágyba vethetjük. Augusztus közepe táján vetünk, és kelesztő öntözéssel — 60—80 mm öntözővízzel — jól beállt és megerősödött növényállományt tudunk kialakítani. Trágyázás Egyes helyeken régi hagyomány volt a lucerna alá istállótrágya adagolása. 1957-ben öntözéses termesztésben lucernával kísérletet állítottunk be, annak tisztázására, hogy öntözéses termesztéssel indokolt-e frissen istállótrágyázott talajba telepíteni a lucernát. Háromévi adataink egybehangzóan azt bizonyítják, hogy réti agyagtalajon ez nem indokolt, sőt gyomosító hatása miatt kerülendő. A lucerna a foszforsavtrágyákat nagy terméshozammal hálálja meg. Alaptrágyaként szuperfoszfátból 200—400 kg-ot adjunk, középkötött talajon kisebb (200—300 kg), laza talajon nagyobb mennyiségű (120—150 kg) káliumműtrágya hozzákeverésével. Telepítés előtt a kisebb adagú N-műtrágya is fontos. Öntözött területeken, ahol a megfelelő műtrágyázást biztosítottuk, nagy lehetőség nyílik a nyomelemek — főleg a Mn, Cu, Co — felhasználására is. Telepítés Vetőmagelőkészítés. Az utóbbi években elsősorban a Tiszántúlon az öntözéses termesztés következtében nagymértékben elterjedt a vöröshere vetése. Az elővigyázatlan csép- lések (a lucerna és vöröshere váltakozó cséplése) hozzájárultak a lucernavetőmag elszennyeződéséhez. Sajnos, ma már találunk olyan tételeket is, amelyeknek 8—10%-os a vöröshere fertőzöttsége. Kétségtelen, hogy az ilyen vetőmag szaporításra nem alkalmas, ebből a vetőmagból csak takarmánytermesztés céljaira vethetünk. A másik fontos követelmény a fémzárolt, arankamentes vetőmag vetése. Telepítés. A mezőgazdasági gyakorlatban és irodalomban hosszú idő óta vitatott kérdés, hogy a lucernát tisztán vagy takarónövénnyel telepítsük-e. Mintegy 180 évvel ezelőtt Tessedik Sámuel már foglalkozott e kérdéssel, de azóta is napirenden van. Gyakorlati gazdáink ott követnek el hibát, hogy a jól beállott tavaszi árpára vagy éppen búzára vetik el a lucerna vetőmagot. Kétségtelen, hogy 10 évben egyszer, elsősorban a kedvező csapadékos május, június hónapok eredményeképpen ez sikerül. Azonban az esetek nagy többségében a sűrűn beállt takarónövény nem teszi lehetővé a fényigényes lucerna erőteljes fejlődését. Öntözéses termesztésben dupla gabonasortávolságra (azaz fél vetőmagmennyiséggel — 30—35 kg/kh) vetjük el a tavaszi árpát, majd az árpasorok irányára merőlegesen elvetjük a pillangós virágú növényeket, illetve azok füves keverékét. így több éves átlagban a szarvasi Kísérleti Gazdaságban 9—11 q-ás őszi árpa termést értek el, 1960-ban pl. 20,61 q árpatermés volt, és jól beállt lucerna füveskeverék díszlett alatta. Jó eredményt kapunk, ha a lucernát 60 kg/kh borsóval vetjük el. A borsó lehetőleg rövid tenyészidejű legyen. Szakirodalmunkban nem új a lucerna őszi telepítésének szorgalmazása. Kétségtelen, hogy kis mértékű elterjedésének oka az augusztusi, valamint a szeptemberi csapadék247
