Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Az egyes kultúrák öntözése - I. Szántóföldi növények öntözéses termesztése
vetésű kultúrától függően — 10—20%-os csökkenést mutat, de ha a kapásnövényeket öntözéssel termesztjük, akkor csak 2—5% terméscsökkenés következik be, tehát öntözéssel termesztve a kapásokat, jelentős terméscsökkenést nem okoz a megelőző kettős termesztés. A másodnövények hasznosítása A kettős termesztés elsősorban a takarmánybázist növeli nagy zöldtömeget adó növényekkel. Gyakran ajánlják a kettős termesztést zöldtrágyázás céljára is. Az e témával foglalkozó kísérletek alapján a másodtermények leszántása zöldtrágyának szélsőséges talajadottságok és üzemi feltételétől eltekintve nem ajánlható. A leszántott jelentős mennyiségű zöldtömeg — akár pillangós, akár nem pillangós növényről van szó — nem térül meg a következő növények termésében. A másodtermények feltakarmányozásával azonban növekszik az istállótrágya-termelés. A tarlómaradvány megfelelő (2 q 25 %-os pétisó és 1 q szuperfoszfát) műtrágyakiegészítéssel leszántva, a teljes zöldtrágyázáshoz hasonló eredményt ad. Irodalom Izinger P. (1965): A vetésszerkezet és a fehérjetermelés növekedésének összefüggése. Takarmánybázis, Iregszemcse. Vol. 5. N°. 1. 123-130. p. Mihályfalvy I. (1962): A zöldtrágyának termesztett másodvetésű napraforgó vízigénye Növénytermelés. Budapest. 11. köt. 2. sz. 101-108. p. Mihályfalvy I. (1962): Kettős termesztés öntözéssel. Magyar Mezőgazdaság. XVII. 31. sz. 15. p. Posgay E. (1963): Másodvetésű növények zöldtrágyahatásainak vizsgálata öntözött körülmények között. Öntözéses Gazdálkodás. Szarvas. 1. köt. 1. sz. 3 — 16. p. Posgay E. (1965): Kettős termesztés és a másodvetésű növények megválasztása. Öntözéses Gazdálkodás. Vol. la. N°. 2. 87-105. p. Tildi I. (1963): A kettős termesztés gazdaságossági tényezői. Magyar Mezőgazdaság. Budapest. 18. évf. 24. sz. 8. p. Varsányi J. — Fodor I. (1965): Fokozott fehérjetermelés öntözéssel a Dunántúlon. Takarmánybázis. Iregszemcse. Vol. 5. N°. 1. 79-91. p. Lucerna A lucerna növénytani és biológiai jellemzése A Medicago fajok közül legelterjedtebb a sativa. Öntözés esetén főleg az e fajhoz tartozó fajtákat termesztjük. A szár magassága eléri a 60—70 cm-t, sőt nagyon kedvező viszonyok között a 150—170 cm-t is. Öntözéses termesztés esetén 80—100 cm magas. A szár állása nagymértékben összefügg a lucerna télállóságával is. Pl. a déli származású lucernák, a mezopotámiai, a turkesztáni felálló szárúak, míg az északról származó lucernák jobban elterülők, illetve közvetlen a gyökérnyaktól kissé a földön haladnak, majd fölfelé fordulnak. Az utóbbi lucernafajták elágazása a földben a gyökérnyaknál kezdődik, míg a kevésbé fagyállóak egyenes szárúak, a gyökérnyaktól egyenesen felfelé ágazók. Az öntözéssel termelt lucernák főleg a déli származásúakhoz tartoznak. Ezek 8—10 °C-os fagyban könnyen elpusztulnak, míg az előbbiek —25, sőt —35 °C-ot is elbírják megfelelő hótakaróval. Szinszkaja megállapítja, hogy az egyes felálló szárú lucernák koraibb érésűek és rövidebb életűek, míg a kissé elfekvő lucernák későbbi érésűek és fagyállóak. A lucerna karógyökérzettel (főgyökérrel) rendelkezik, amelyen sok vékony oldalgyökér található. Az öntözéses termesztés jelentősen megváltoztatja a gyökérzetet, mivel az oldalgyökerek megvastagodnak és csökken a főgyökér hossza. Az öntözéssel termesztett 242
