Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Általános rész - VII. Az öntözés munkáinak szervezése
a szektorosan működő szórófejeket pedig téglalap alakú és háromszög kötésben helyezhetjük el. Az egyes szórófejkötések vázlatát a 93. ábra szemlélteti. Az üzemelés olyan szórófejkötéssel gazdaságosabb, amely esetén a szárnyvezetékek vagy csatornák a legtávolabb kerülnek egymástól, az öntözés pedig a legegyenletesebb. A szárnyvezetékek vagy ideiglenes csatornák egymástóli távolságának növekedésével kevesebb cső, illetve ideiglenes csatorna kell. Ennek megfelelően csökken a csőszerelés és az ideiglenes csatorna elkészítésének munkaszükséglete is. Az öntözés egyenletességét — a szélhatás és permeteloszlás mellett — a túlfedés aránya is befolyásolja, és ez a egyes szórófej kötések esetén különbözőképpen alakul, amint az a 93. ábrán is látható. Az ábra alapján megállapítható, hogy a körkörös öntözéshez a háromszög és téglalap alakú kötés, szektoros öntözéshez pedig a háromszög kötés alkalmazása lenne célszerű. A háromszög kötés azonban több figyelmet és szakértelmet igényel, ezért a gyakorlatban jelenleg még ritkán alkalmazzák. A szórófejkötések megválasztásakor figyelembe kell venni a permetintenzitást és a talaj vízáteresztő képességét is. Pl. körkörös üzemelés és téglalap alakú kötés esetén a permetintenzitás nagymértékben nő, ezért az ilyen kötés főleg csak nagy vízáteresztő képességű talajokon alkalmazható. Az üzemidőkihasználás hatással van a teljesítményre és az öntözés költségére. Az öntözés teljesítménye — az, hogy meghatározott idő alatt hány mm vizet szolgáltatunk ki adott területre — egyenes arányban változik az üzemidőkihasználással. Ez érthető, mert a kieső idő alatt végeredményben nem öntöznek. Tehát ha az üzemidőkihasználás 100%-ról 50%-ra csökken, akkor a teljesítmény is ugyanilyen arányban csökken. Az üzemidőkihasználásnak a teljesítményre gyakorolt hatása a gyakorlatban jól tapasztalható, mert a berendezések teljesítménye rendszerint elmarad a várhatótól. A ráfordításokra és a költségre gyakorolt hatást a gazdaságok nehezebben ismerik fel, mert rendszerint az öntözéskor nem állapítják meg pontosan a ráfordításokat, és nem végeznek alapos költségszámítást. Ez a hatás pedig szintén azért jelentős, mert az üzemidőkihasználás csökkenésével arányosan csökken a kiadott vízmennyiség. A költségek, ill. ráfordítások pedig a kihasználás mértékétől függetlenül — az üzemanyag kivételével — lényegében változatlanok. Az üzemanyagot nem számítva a ráfordítások (ill. az öntözési költség) és az üzemidőkihasználás között a következő matematikai összefüggés van. A gyakorlatban megvizsgált 61 berendezés üzemidejének kihasználása 58—96,7% között változott. Tehát az üzemidő kihasználása általában kedvezőtlenül alakul, annak ellenére, hogy a vizsgált berendezések az átlagosnál jobb üzemekben voltak. Az üzemidőkihasználás hatásának és a jelenlegi helyzetnek az ismerete megköveteli az üzemidőkihasználás növelését. Ez általában az üzemeltetés jobb megszervezésével érhető el. A gazdaságok mai felkészültségét figyelembe véve — vizsgálataink alapján — az egyes berendezések üzemeltetésekor a következő reális üzemidőkihasználást lehet elérni: Berendezés: Az üzemidő kihasználása stabil félstabil öntözőhajó 85-95% 80—90% 80—90% 12* vízágyús hordozható 75—85% 75—85%. 179
