Árvízvédelmi gátak építése és fenntartása (OVH, 1987)
1. függelék. Országos Vízgazdálkodási Szabályzat. (Kivonat)
114. § Azon a szakaszon, ahol a part természetes magassága az árvízvédelmi vonalon eléri a mértékadó árvízszint magasságát, állandó jellegű védőmű kiépítése nem szükséges, de a védekezés lehetőségét megfelelő szélességű sáv beépítési tilalmával biztosítani kell. 115. § Az árvízvédelmi mű létesítésekor mérlegelni kell, hogy az úttal vagy vasúti töltéssel a vízügyi-műszaki igények sérelme nélkül gazdaságosan egyesíthető-e. Ilyen lehetőség esetén, a töltés méreteit a közös rendeltetésnek megfelelően, az árvízvédelmi biztonság figyelembevételével kell megállapítani. 116. § A védőmű erő'sítését lehetőleg a meglevő művek felhasználásával kell végrehajtani. A víz- és jégelvonulás szempontjából kedvezőtlen helyekről — a gazdaságossági mérlegeléstől függően — a védőművet át kell helyezni. 117. § (1) Az árvíz mellékfolyóba, illetve csatornába való visszaduzzasztásának megakadályozására, valamint az árvízhozam egy részének tározóba vagy árapasztó csatornába vezetése céljából torkolati zsilip helyett árvízkapu létesíthető. Hajózható mellékfolyó és csatorna esetében hajózsilip építéséről kell gondoskodni. (2) A távlati fejlesztési koncepciók szerint kifejlesztendő hajózás esetén az árvízkaput olyan elzárószerkezettel kell ellátni, amely a későbbiek során a hajózsilip felső fője elzárószerkezeteként működhet. (3) A töltésezett folyókba betorkolló vízfolyás és csatorna torkolati szakaszán — ha azok árvízi hozamai a zsilipes elzárást nem teszik lehetővé — a befogadó visszaduzzasztásának határáig a töltéseket a befogadó töltésével azonos biztonságra kell kialakítani. A visszaduzzasztás határát az egyidejűleg előforduló vízhozamok mérlegelésével kell meghatározni. 118. § (1) Az árvízi szükségtározó helyét egyedi vizsgálat alapján kell meghatározni. (2) Az árvízi tározó befogadóképességét meghaladó árvízhozamok túlfolyását vagy kizárását biztosítani kell. A túlfolyó méreteit úgy kell megállapítani, hogy az átbukás a gát károsodása nélkül történjék. 119. § (1) Az árvízvédelmi mű állékonyságát veszélyeztető szakadópart védelmét szolgáló folyamszabályozási beavatkozásoknál a „7. Folyó-, tó- és víziút-szabályozás” című fejezet rendelkezéseit is figyelembe kell venni. (2) Az árvízvédelmi művön és az altalajon keresztül átszivárgó vizek kártételeinek elhárítására szolgáló ellennyomó medencét, fakadóvízelvezető csatornát úgy kell kialakítani, hogy a fakadóvíz szükség szerint visszatartható, illetve szabályozottan elvezethető legyen. (3) A védőmű biztonságát közvetlenül nem veszélyeztető, de a mentett oldali területen esetleg kárt okozó szivárgó- és fakadóvíz mennyiségének csökkentésére vagy elvezetésére alkalmazott művet úgy kell kialakítani, hogy az a védőmű és az altalaj állékonyságát ne csökkentse. 120. § Az árvízvédelmi mű által a mentesített területen lefolyásukban gátolt káros vizek elvezetését a „8. Vízrendezés” című fejezet rendelkezései és az árvízvédelmi biztonság figyelembevételével kell megoldani. 58