Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
szélén Báta, Várdomb részben, Szekszárd belterülete nagy részével ármentesített területen van. Az ármentesítési munkák — eltekintve a megye és érdekeltek által a XVIII. század utolsó negyedében épített Duna menti kezdetleges töltésektől — a Sió—Sárvíz Szekszárd alatti szakaszának rendezésével kezdődtek. A Sió mederbővítési munkáival kapcsolatosan a múlt század 50-es éveinek közepén megépítették a Sió szekszárd—taplósi Du- na-ág közötti 4 km hosszú csatornáját és kétoldali töltéseit, illetőleg depó- niáját. A csatorna megépítésével a Sárvíz Szekszárd—Báta közötti 50 km- es szakasza és azzal a Tolna megyei sárközi ártér mentesült a Sió és Sárvíz árvizeitől. Azok a 4 km-es csatornán, majd a taplósi és tolnai Du- na-ág déli szakaszán át Gemenc alatt torkolltak a Dunába. A csatorna és töltései megépítése után a 60-as évek végén a Tolna alatti ártér dunai árvizektől való mentesítésére társulat alakult, mely 1869—1872 közötti években a csatorna jobb parti depóniájából indulva a taplósi és tolnai Duna- ágak jobb partján Gemencig 9 km-t, Gemenc alatt a Duna jobb partján 28,6 km hosszúságú töltést épített, melyet a bátai magaslatba kötött be. Ugyanekkor a Szekszárd alatt elzárt Sárvíz alsó torkolatánál megépítette a Bátai-zsilipet (mely az 1873-as árvíznél bedőlt, helyette 1879-ben stabil zsilipet építettek). A töltések megépítésével a szekszárd—tolnai út vámhidi feljárójától Bátáig 13 km Sió-jobbparti -j- 28,6 km Duna-jobbparti folyamatos védvonal alakult ki az öblözet védelmére. A védvonal a tolna—mő- zsi területeket leválasztotta az eddig összefüggő és Bátáig húzódó ártérről, érdekeltjei ki is váltak a társulatból. A töltés, mely jórészt a korábban épített megyei töltés nyomát követte a felső bekötésnél az 1838-as LNV-hez 0, a bátai bekötésnél 1 m-es magassági biztonsággal, 3,8 m széles koronával, 1 : 3—1 : 2-es rézsűkkel, LNV alatt 2-re 3,8 m-es koronájú padkával épült. A 70-es és 80-as évek nagy árvizei után az árvizek figyelembevételével többízben magasítottak és erősítettek. 1896-ban a védvonal magassági biztonsága az 1895-ös árvízhez, a Sió-töltés 13 km-es és az ahhoz csatlakozó Duna-jobbparti töltés 12 km-es szakaszán 2,2—2 m, az alatt 9 km hosszon 1,4—1,6 m, majd 1 km-es átmenet után a bátai 6,6 km-es szakaszon 1,2—1 m. A korona 4 m-es, a vízfelőli rézsűn 1 : 3, mentett oldali 1 : 2-es volt, árvízszintben 2—4 m-es koronájú padkával. Századunk első évtizedében — a századfordulón előírt dunai szabvány- méreteket is meghaladva — ismét emelték a töltéseket. A magassági biztonságot az 1895 NV-hez a Sió mentén és a csatlakozó Duna-jobbparti töltés 12 km-es szakaszán 2,2—2,0 m-re, alatta 1 km-es átmeneti szakaszon 2—1,3 m-el, majd a Báta feletti 15,6 km-es szakaszon 1,3—1,1 m-re, a koronaszélességet 4 m-re, a rézsűket 1 : 3—1 : 2-re vették, árvízszintben 2— 3 m-es padkát építették. Az így kiépített és gondosan kezelt töltés csak a korábbi mértékadó szintet az alsó szakaszon mintegy 1,20—1,40 m-rel meghaladó 1956-os jeges NV alkalmával szakadt át Pörbölynél (1476 fkm-nél). Az árvizet követő években a Duna-jobbparti szakaszt magasították, majd az 1965-ös árvíz után erősítették és vonalazását részben módosították. A 70-es évek első felében a Duna-jobbpart Siótorok—Báta közötti szakaszán 0,5—1,5 m-es magassági biztonságot, 6 m-es koronát, 1 : 3 víz felőli, 1 : 5 mentett oldali rézsűt építettek ki. 7 97
