Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
mentesített részből mintegy 0,1 km2 esik Letkés területére. Kimaradt az ármentesítésből a hosszan elnyúló öblözet 9,4 km2 nyílt ártere. A közös szakaszon végzett mederrendezések során készült átvágásokkal a folyó mintegy 10 km-el rövidült. 1.13 Budapest árvízvédelmi műveinek fejlődése A Duna 1658—1635 fkm közötti szakaszának jobb és bal partján elterülő fővárosi ártér védműveinek kiépítése a XVIII. század utolsó éveiben a Ferencvárost elpusztító 1799. évi árvíz hatására indult meg. Még az 1838- as árvízkatasztrófa előtt megépítették a várost É-ról védő váci gátat, a mai Marx-tér és Lehel-tér között. A gát ez utóbbi térnél csatlakozott a viszonylag magasvezetésű Váci úthoz. D-ről a várost a Boráros tér és a mai Hámán Kató utca között épült Soroksári-gát védte, mely csatlakozott az ugyancsak viszonylag magasvezetésű Soroksári úthoz. A két gát között a védvonalat a Közraktár utca vonalán a fagát képezte, majd a Piarista utca és Wurm utca között a pesti parterősítés. A budai oldalon védvonal nem volt. Ezek a művek védték a fővárost az 1838-as katasztrofális árvíz ellen. Az árvíz után még 1838-ban megerősítették a megrongált gátakat, majd megépítették az É-i védtöltést a Földművelésügyi Minisztériumtól kiindulva a Néphadsereg utca, Szent István körút, Marx tér, Váci út, Lehel út, Dózsa György út vonalán és a Szépművészeti Múzeumnál kötötték be a K-i „magaslatba”. Megépítették a D-i védtöltést, mely a Szabadság-hídtól indult, haladt a Közraktár utca, Boráros-tér, Soroksári út és a Hámán Kató utca vonalán a Gát utcáig. A gátak koronáját a +790 cm-es vízállásnak megfelelő szintre építették. A városrendezés során néhány főbb utcának szintjét is emelték. A két gát közötti Duna-part szintjének emelése azonban elmaradt és elmaradt a veszélyes jégtorlaszképződések mederszabályozással való megszüntetése is. Az árvízkatasztrófa fő okozója pedig a fővárosi Duna-meder szabályozásának teljes hiánya volt. Tudni illik a Margitszigetet kísérő két ág meglehetősen sekély és zátonyos volt. Lentebb, a Gellérthegynél mintegy 300 m-re összeszűkült ugyan a meder, de alatta hirtelen 1000—1200 m-re szélesedett, a mederbe jobb partról benyúló hírhedt Ko- paszi zátonnyal. A zátony alatt a Csepel-sziget osztotta meg a Dunát a szélesebb Budafoki (Promontori) és a keskenyebb Ráckevei (Soroksári) ágra. A sziget csúcsa és a megosztás folytán sekély medrek kiválóan alkalmasak voltak a jég megállítására. Tervek születtek, viták folytak főleg a Ráckevei Duna-ág lezárása körül, a munka azonban a sok vita után csak az 1870-ben elfogadott terv alapján indult meg és 1875-ben fejeződött be. A munkák során elkészült: a Ráckevei Duna-ág lezárására, a torkolat alatt mintegy 3 km-re épült Gubacsi keresztgáttal, amelyben az alatta levő Duna-ág friss vízzel való ellátása érdekében egy 40—70 m3/s vízemésztésű zsilip épült; a Gellérthegy alatti széles meder összeszorítására kétoldali párhuzam-művet építettek és azzal kapcsolatban elkotorták a Kopaszi zátonyt; kiépítették a főváros partfalait, jobb parton a Margit-híd—Rudas fürdő, bal parton a Margit- híd—Szabadság-híd között. Tekintettel a Duna múlt századbeli hajóforgalmára, kikötésre és rakodásra alkalmas osztott partfalakat építettek 6 81
