Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
kiküszöbölő 12 km hosszú Patona—győri átvágás, illetve csatorna, mely 15 km-rel csökkentette a torkolati szakasz hosszát. A töltések általában az 1883-as LNV szintjének figyelembevételével, 1 méteres magassági biztonsággal, 3—4 m-es koronával, víz felől 1 : 3, mentett oldalon 1 : 2, vagy 1 : 1,5 rézsűkkel, magasabb töltéseknél árvízszint alatt 1 m-re 3 m-es koronájú padkával készültek. A mederrel párhuzamosan haladó töltések közötti távolságot a Rába Árpás alatti szakaszán 400 m, fölötte Várkeszőig csökkentve 300 m-re, a felső szakaszon pedig 200 m-re vették. A Rábca-töltések egymástóli távolsága Győrnél 160 m, Bősárkánynál 140 m, a Marcalon pedig, ahol ekkor még csak bal parti töltés épült, 40 m lett. A megépült művekkel az ármentesítés nagyrészét befejezettnek tekintették, azonban a század utolsó tizedének árvizei, de különösen az 1899-es dunai és 1900-as Rába-vidéki árvíz, illetőleg ezeket követő 1904-es Rába- törvény jelentős változásokat hozott az árvízvédelmi rendszerben. Századunk első évtizedében Répcelak alatt megépült a 8 km-es magasvezetésű Répce árapasztó csatorna, a Kis-Rába és két ér bújlatojával, amivel mentesítették a Répce-völgy árapasztó alatti szakaszát, valamint a Hanságot és Rábca-völgyet a Répce árvizeitől. A Marcal torkolatát Győr alatt előbb mintegy 5 km-re, majd újabb 5 km-rel feljebb helyezték, a Marcal bal parti töltését pedig Mórichidáig meghosszabbították, kiépítették az addig vezértöltésként működő Rába-jobbparti töltés alsó szakaszát, s ahhoz csatlakozóan megépítették a Miarcai jobb parti töltését. Magyaróvár védelme érdekében rendezték a városon átfolyó Lajta torkolati szakaszát a magyaróvári duzzasztó, illetőleg osztómű és a várost megkerülő árapasztócsatorna építésével. Az 1920-as évek végén készült el a győri iparcsatorna, melynek kétoldali töltéseit a Mosoni-Duna jobb parti védvonalához csatlakoztatták. Az 1920—30-as évek fordulóján átvágásokkal szabályozták a Lajta medrét és rendezték a XVIII. században épített Lajta-balparti árapasztó csatorna medrét, ezeket egymástól 33, illetve 24 m távolságban haladó töltések közé fogták. Az 1965. évi árvíz után a Lajta-balparti csatorna jobb parti töltését és a Lajta bal parti töltését mint fővédvonalakat feladták, ma mintegy 5 millió m3-es szükségtározó töltései a II. rendű védvonalak közé tartoznak. A 30-as évek elején a Kis-Rábában lefolyó vízmennyiség jobb szabályozása érdekében a Rábán a régi rőzsegát helyett Nick alatt korszerű duzzasztót és osztóművet építettek, s a Kis-Rába felső torkolatát egy háromnyílású zsilippel zárták el. A két világháború között és azt követően a már megépített töltések szelvényfejlesztése keretében jelentősen magasították és erősítették az 1931- és 1937-es árvizek után a Marcal töltéseit, az 1954-es árvíz után a Rába alsó szakaszának kétoldali és a Mosoni-Duna jobb parti töltéseit. Az 1963. évi árvíz után megerősítették a Marcal töltéseit és elzárták a Marcal nyílt árterét az Árpás—Mórichida között épült töltéssel. Az 1965-ös árvíz után a Répce árapasztó, valamint a Rába töltéseit erősítették és körtöltés épült Sárvár védelmére (mely egyben a Rába bal parti árterét is lezárja délről). 72
