Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
B) Folyószabályozás - III. A folyószabályozás fejlesztése
Igen bevált terméskő takarékos megoldás az utóbbi időben alkalmazott fóliazsákos, vegyes szerkezetű kőmű. Ennél a medervédő fenékszórás elkészítése után a mű magját fóliazsákokban töltött anyagból építik meg, majd vízépítési terméskővel burkolják. A fóliazsákokat helyi hordalékkal töltik meg vezetőmű vagy keresztgát esetén. Az erősebb mechanikai igény- bevételnek kitett mederelzárások vagy sarkantyúk esetén a töltelék helyi hordalék felhasználásával kevert sovány beton. A vegyes anyagú művek alkalmazásának igen sok lehetősége van, amelyet sokszor a helyi körülmények kínálnak. A mű megtervezésének igen fontos szempontjait szolgáltatja a folyó és környezetének alapos áttekintése. A mederelzárások, keresztgátak egy adott szakasznak a vízszállításból való részleges vagy teljes kikapcsolására szolgálnak. A mederelzárás épül a főmedernek átvágással kikapcsolt éles kanyarulatában, továbbá a főmederből kiágazó mellékágakban — mellékág elzárásonként —, a főmeder vízveszteségének csökkentése és a vezetőművek állékonyságának növelése érdekében. A művek szerkezete lényegében azonos az eddig ismertetett művekével. A mederelzárások asszimmetrikusak, mert a főág oldaláról általában magasabb a vízszint, mint a mellékág felől. Megépítésüknél gondolni kell az átbukó víz romboló hatására, ezért a lehetséges átbukó vízhozam és vízmélység függvényében kell meghatározni a mederfenékvédő burkolást. Ennek a szélessége a mű szelvényétől függően 6—20 m között változhat. A keresztgátakat önálló művekként a túlszélesedett mederszakaszokon, azok egyik oldaláról történő szűkítésre alkalmazzák. A szabályozási vonalra általában merőleges irányúak, egyébként a terelősarkantyúkhoz hasonló szabályozási művek. Alkalmazásukra főleg a Duna Budapest alatti szakaszán került sor. A burkolatok a part, a mederfenék és a földből vagy kis szilárdságú anyagokból előállított felületek védelmére szolgálnak. Az ilyen felületeket védeni kell főleg a hullámzás, az elsodrás és a rézsűn lefolyó csapadékvíz ellen. Az igénybevételek egyik fajtája a víznyomás, amely áradó víznél a felületre nyomja a burkolatot, tehát nem veszélyes. Apadó víznél a talajból visszaáramló víz felemelheti és tönkreteheti a burkolatot, ezért a folyószabályozás keretében olyan burkolatok terjedtek el elsősorban, amelyek a vizet minimális ellenállással átengedik. Ha vízzáró a burkolat, mint pl. a betonba rakott terméskő burkolat, akkor az olyan helyen alkalmazható, ahol a vízjáték jelentéktelen. A vízzel időszakosan borított felületek védelmére alkalmas a rőzsete- r'ités. A síkra lenyesett part rézsűjére fogamzóképes rozsét terítenek 8— 10 cm vastagon. A kibontott kévéket tövükkel a lejtő irányába lerakják és 10 cm átmérőjű rőzsekolbászokkal méterenként lefogják és füles karókkal rögzítik. A hagyományos burkolóanyagok közül a terméskő burkolatok a leg- tartósabbak. A legegyszerűbb szerkezetű burkolat a terméskőszórás. A mindig víz alatt levő mederrészek burkolása készül így. A terméskő szórás vastagsága 30—50 cm között változik. Igen szilárd, vízáteresztő és a rézsű esetleges kisebb alakváltozásait 427
